Van egy olyan láthatatlan ragasztó, ami nélkül a párkapcsolat csak két magányos ember társasjátéka, a barátság csak érdek-szövetség, a csapatmunka meg egy folyamatos, gyomorgörcsös tojáshéjtánc. Ez pedig a bizalom. 
Mindenki akarja, mindenki elvárja, de amint elvész, hirtelen rájövünk: a bizalom nem olyan, mint egy elromlott porszívó, amit csak elviszel a szervizbe és kicserélik benne az alkatrészt. A bizalom lebontása másodpercek műve, az újjáépítése meg embertpróbáló, izzasztó favágás. 
Nézzük meg pszichológiailag, mi is ez a jószág valójában!
A közhiedelemmel ellentétben a bizalom nem vak hit, és nem is egy naiv gondolat, hogy a másik sosem fog megbántani. A bizalom az a döntés, hogy sebezhetővé teszed magad a másikkal szemben, mert elhiszed, hogy a te biztonságod és érdekeid fontosak számára. Vagyis a bizalom kockázatvállalás. 
Amikor bízol valakiben, átadod neki a fegyvert, amivel a leginkább meg tudna sebezni, és elhiszed, hogy nem fogja meghúzni a ravaszt.
A bizalom nem egy nagy gesztus, hanem ezer apró kavics. Sokan azt hiszik, a bizalmat óriási, teátrális tettekkel lehet kiérdemelni. Elviszed Párizsba? Változtatsz a munkahelyeden miatta? Megveszed a legdrágább gyűrűt? Dehogy. A bizalom az apró, hétköznapi kapcsolódási pillanatokban épül vagy rombolódik. Például a párod éppen elmeséli, milyen nehéz napja volt, te meg közben nyomkodod a telefont, és csak annyit böksz ki: Aha, durva. Figyelj, mi legyen a vacsora? 
E közlés üzenete, az, hogy nem vagy fontos, a sebezhetőséged teher. Ez rombol. De ugyanebben a szituban, mikor leteszed a telefont, a szemébe nézel, és azt mondod: Látom, hogy ez most nagyon kiborított. Mesélj, mi történt. Itt az üzenet az, hogy: Itt vagyok, figyelek, biztonságban vagy. 
Képzelj el egy üres befőttesüveget, amibe minden egyes figyelmes, megtartó pillanatban bedobsz egy apró kavicsot. 
Amikor elhibázol valamit (mert emberből vagy 
), abból az üvegből kikerül pár kövecske. Ha tele volt az üveg, a kapcsolat túléli. Ha viszont az üvegbne kevés kavicska volt, az első hibára teljesen kiürül az egész rendszer. 
De miért olyan rohadt nehéz bízni? 
Ha valaha bántottak, megcsaltak, elárultak vagy gyerekkorodban kiszámíthatatlan szüleid voltak, a bizalom hiánya nem rossz tulajdonság, hanem egy nagyon okos túlélési stratégia. 
Az agyad az úgynevezett kötődési elmélet (Bowlby) alapján tanulja meg, hogy a világ és az emberek biztonságosak-e. Naná, hogy az anyához fűződő viszony meghatározó ebben a kérdésben. Ha itt megbicsaklik valami, akkor a kötődés sérül. A szorongó kötődőek állandóan attól rettegnek, hogy elhagyják őket, ezért folyamatosan teszteli a másikat: Még mindig szeretsz? Biztos? Miért nem válaszoltál 3 perce az üzenetemre? 
Az elkerülő kötődőknek pedig ez a logikájuk: Én nem bízom senkiben, mindent megoldok egyedül, úgysem lehet senkire számítani. (Ez a páncél védi meg attól, hogy újra elutasítsák.) 
A bizalmatlanság valójában egy pajzs. 
A baj csak az, hogy ugyanaz a pajzs, ami megvéd a fájdalomtól, kizárja a valódi intimitást és a szeretetet is. 
És most jön a csavar: Nem tudsz igazán bízni másokban, ha nem bízol saját magadban. Gondold végig! Miért félsz attól, hogy valaki átver vagy cserbenhagy? 
Nem csak azért, mert az fáj. Hanem azért is, mert mélyen bent attól tartasz, hogy ha a másik cserbenhagy, te nem fogod túlélni. Hogy beleroppansz, hogy megsemmisülsz, hogy képtelen leszel felállni a padlóról. 
Ha van saját magadba vetett bizalmad (Bármilyen szemétséget is tesz a másik, fájni fog, sírni fogok, de el fogom tudni intézni, meg fogom tudni védeni magam, és túl fogom élni ), akkor a másikkal szembeni bizalom már nem egy élet-halál harc, hanem egy vállalható kockázat.
A bizalom tehát nem azt jelenti, hogy garantálva van a heppiend. A bizalom azt jelenti, hogy mersz nyitott tenyérrel létezni egy olyan világban, ahol a tenyeredbe üthetnek. 
Ne várd meg, míg valaki 100%-osan bebizonyítja, hogy ártalmatlan – ilyen ember nem létezik. Ehelyett építsd a saját belső biztonságodat, és adagold a bizalmat lépésről lépésre, mint a jó kávét: csészénként, megtapasztalva, hogy a másik vigyáz-e rá. 
