Késik. Már egy félórája itthon kellene lennie. Mintha mondta volna, hogy valami dolga lesz még. De miért nem telefonál? Perszeeee, sokáig dolgozik. Azzal a csinos szőke kolléganőjével. Lehet, hogy előbb őt vitte haza? Vagy nem is haza, hanem valami eldugott helyen megálltak? Lehet, hogy megcsal? Tuti megcsal azzal a cafattal. Na, csak jöjjön haza, beolvasok neki, hogy attól kódul. Elválok, Ennyire nem alázhat meg. Semmibe vesz. Kap még egy percet, hogy hazaérjen, de biztosan beadom a válópert. A gatyáját is leperlem. (Öngerjesztő negatív örvény.)
A boltos kiscsaj milyen huncutul mosolygott rám ma is. Mindig olyan kedves velem. Lehet, hogy bejövök neki? Tán belém is esett. A minap is mekkorákat kacagott a poénomon és mellesleg nagyon domborított. Össze kéne hozni vele egy randit. Lehetne vele villogni a haverok előtt. De… nyilván ő is majd meg akarja mondani, hogy éljek. Bele fog szólni, hogy milyen disznóól van nálam. Takarítani akar majd, kefélés helyett. Ha meg nem hívom többet, akkor tuti hisztizni fog. Azt meg nagyon nem bírom. (Áradó negatív hullámok.)
Mi a fene ez a piros pötty, itt a hasamon? Tegnap még nem volt… Ma meg ott van, piros és ég. Valami megcsípett? Szúnyogot nem hallottam. Valami más rovar? Azok mindenféle fertőzést is terjesztenek. Tán malária. Vagy… allergia? Úristen, mit ettem? Bedagad a torkom és megfulladok. Még telefonálni sem fogok tudni. Jézusom, már összevissza ver a szívem és izzad a tenyerem… meg fogok halni. Most rögtön. (Beszippantó negatív spirál.)
Olyan, de olyan sokszor túlgondolunk. Hétköznapi jelenségből gyártunk csekély valószínűségű, kis realitású, irracionális forgatókönyvet. Bolhából elefántot kreálunk, miközben az esetek nagy többségében valami tök banális ok van a háttérben. Bolha. Lerobbant a kocsija, dugó van, a kislány alaptermészete a kedvesség, megcsípett egy szúnyog. Katasztrofizálunk, mert az agyunk szeret félni. Ha nincs aggódnivaló, akkor majd gyárt magának, pusztán azért, hogy lekösse magát. Viszont, ha van kontrollunk felette (márpedig ki az úr a házban?! ), akkor le lehet állítani, visszaterelve egy racionálisabb gondolati ösvényre. Ha nem csípjük időben fülön a gyors ütemben lefelé menő örvényt, akkor magába szív és nem ereszt. És az rettenet érzés, szorongató, dermesztő. De meg lehet ragadni a pillanatot, megállj parancsolni a feltoluló gondolatoknak. Például mondjuk egyszerűen azt nekik, hogy: Állj! vagy Stop! Aki jó viszonyban van az agyával, az be is kussoltathatja.
A saját fejünkben futó filmet nézzük, ami talán nem is film, mint inkább sorozat. Pályázok egy állásra, de már azon gondolkodom, hogy hogyan fogok onnan lelépni. A kiscsaj még csak rám mosolygott, de én már a csúnya szakítást vizionálom. Elköhintem magam, és már a nekrológomat tervezem. Hát nem baromság? Ugye, hogy tudod, te is?! Oszt’ csináljuk mind!
Egy rahedli nehéz és lehúzó érzéstől, életről lehozó gondolattól szabadulhatunk meg, ha résen vagyunk és nem hagyjuk magunknak, hogy az örvény magával sodorjon. Egy hangyányit több energia, mint ráfeküdni a gyomorszorító árra. Cserébe viszont kiegyensúlyozottabb leszel és ez már bőven megéri az erőfeszítést. Sorrend tehát:
- Tetten érni az induló gondolatcunamit.
- Megállj parancsolni.
- Racionalitás talaján maradni.
- Figyelmet elterelni.
Ugye, nem is kell túlgondolni?!
