Egyedül utazol olyan messzire? Meg vagy te őőőőőrülve? – aggódtak távolabbi ismerőseim. A közelebbiek nem. Azok pontosan tudják, hogy mennyire vagyok… ööö … milyen is? Lökött? Bátor? Bevállalós? Vakmerő? Teljesen eszement? Öntörvényű? Lehet, hogy kicsit mindegyik, a lényeg az: egyedül utaztam.
Én azt gondolom, hogy érdemes kipróbálni az egyedül való utazást. Szerintem csodaszer egy csomó lelki nyavalyára. Csak néhányat említek:
- Növeli az önbizalmat. A megoldott helyzetekkel arányosan növekedik a magabiztosság. Önbizalomra nem lehet otthon – a négy fal között – szert tenni. Csak aktív szituk alkalmasak erre. Egy helyzet önerőből történő megoldása erősít bennünket.
- Nyitottságra tanít. Az utazás megmutatja, hogy milyen sokszínű a világ és jó, hogy sokszínű. Jó erre rácsodálkozni. Kicsit nem figyelünk a kényszeres ítélkezési hajlamunkra és rögvest toleránsak és elfogadóak leszünk. (Ez veszélyes! …lehet a politikusokra… )
- Segíti a jelen valódi megélését, tömény mindfulness. A pillanatban levés önmagában szorongásoldó, stressz csökkentő. Ha leülsz egy patakpartra/kávézóba és csak megéled a percet, érzékelvén a környezetedet, az képes elterelni a figyelmet a mindennapi feszültségekről, a múltbeli rágódnivalókról és a jövőbeli aggodalmakról. Kisimítja az idegrendszeredet, ami állati hálás lesz, hogy regenerálódhat.
- Élményt ad, s ezáltal emelkedik a mindenféle boldogsághormon, egyszerűen jó érzés tölt el. Ráadásul olyan emlékeket generál (igen, még az eltévedés meg az idegen nyelven való szerencsétlenkedés is ), amelyeket majd az aggok házában boldog mosollyal fogsz felidézni. Arról tuti nem fogsz mesélgetni az unokáknak, hogy egy szép kedd délután hogyan mosogattál otthon…
- Hatásos levertség, szerelmi dráma, életközépi válság, munkahelyi krízis idején is. Legalább átmenetileg magad mögött hagyhatod a gondokat, amelyek – természetrajzuk szerint – általában maguktól megoldódnak, ha békén hagyjuk őket. Amelyik nem így tesz, az viszont úgyis megvár.
- Serkenti az énhatékonyságot. Megtanulod böngészni a menetrendet, térképet, jobb lesz a problémamegoldásod. És minden egyes megoldott helyzet után egyre jobban és jobban bízol magadban. (Lásd még: magabiztosság.)
- Összeszedettebbé válasz, s még az is lehet, hogy összebarátkozol magaddal, hiszen egymásra vagytok utalva.
Elsőre furcsa lehet, hogy arra biztatlak: utazz egyedül. Mi lesz a gyerekkel? Éhen fog halni a férj! (Spoiler: nem, nem fog. Megoldja. Nagyfiú. ) Mit szól hozzá anyám? Kivel fogom megosztani az élményeket? És persze nem arról beszélek, hogy mostantól mindig egyedül utazz valahova. Pontosan tudom, hogy a pároddal vagy a családdal kalandozni is fantasztikus élmény lehet. Feltéve, ha nem téged használnak szendvicskészítő, napernyőcipelő, autóban szórakoztató, szálláshoz navigáló, mitfárerkedő, mindent is megoldó útiasszisztensnek. Az én állításom az, hogy egyszer-egyszer érdemes kipróbálni. Egy hétvégi egyedüllét felér három önfejlesztő könyv kiolvasásával….
Nem feltétlenül kell rögtön Bora-borára utazni egyedül egy hónapra (bááááár, most hogy jobban belegondolok… egy hónap egyedül, aztán jöhet a család is ), simán lehet kis lépésekkel kezdeni. Kezdetben mondjuk egy szombat délután ruccanj át egy közeli kisebb-nagyobb városba. Csak úgy, sétálni, nézelődni, valahol inni egy sört vagy kávét. Csak úgy kinézni a fejedből. Egyedül. Kötöttségek és elvárások nélkül. Csak a magad társaságát élvezve. Magadat kipróbálva.
Aztán jöhetnek az egynapos kirándulások magaddal. Bátrabbak akár egy két-vagy háromnapos programot is tervezhetnek. Bármilyen körülmények között is élsz, érdemes módot találni arra, hogy kilépj belőle. Csak egy kicsit. Csak átmenetileg. Törj ki a mókuskerékből! Tégy valami szokatlant! Légy önmagaddal! Légy önmagad!
