Az ezüstszürke kiscicámat 🐈 fel merném tenni arra, hogy neked is van olyan ismerősöd, aki
– nem tud nemet mondani,
– minden elvárásnak igyekszik megfelelni,
– nagyon erős kötelességtudattal rendelkezik,
– folyton szorong, hogy mit fognak szólni hozzá,
– magáról nem sok jót gondol,
– nem mer/nem tud kiállni magáért. 
Mit mondasz? 
Hát hogy ez te vagy? Magadra ismertél? 
Akkor rögtön diagnosztizálom is neked a „betegséget”: jókislány szindróma. 
Itt azonnal meg kell jegyezni, hogy a fogalom fiúkra/férfiakra is igaz, de náluk nagyban árnyalja a képet a társadalmi elvárás halmaz, a férfiasság mítosza. Ezzel együtt a virtigli jókislányos tünetek férfiaknál is tetten érhetőek: megfelelni vágyás, konfliktuskerülés, mások kiszolgálása, én-igények elhallgatása.
A jókislányság keletkezésének körülményei pici gyermekkorba nyúlnak vissza. (Ki hitte volna? ) Az elfoglalt szülő, a gondterhelt szülő, az érzelmileg nem, vagy csak nehezen elérhető szülő öröksége ez. Mintha anyu/apu anno azt sugallta volna, hogy akkor vagy szerethető és elfogadható, ha nem vagy láb alatt, ha nem kérdezel és nem feleselsz, nem koszolod össze a szép ruhát, nem kérdezel, csak teszed, amit mondanak, mindig ötösöket kapsz. Ha teszed a dolgod. 
Azt a dolgod, amit közelebbről nem határoznak meg, s gyerekként ugyan honnan a kóbor macskából tudhatnánk, hogy PONTOSAN mi is a dolgunk?! Neked a tanulás dolgod – mondta apa/anya, de összeráncolta a homlokát, ha rumli volt a szobádban, ha nem mosogattál el magad után és órákig nem szólt hozzád, ha vitatkozni mertél. Mintha azt élted volna meg, hogy a szeretetet csak akkor érdemled meg, ha jól viselkedsz. Vagy olyan elvárásokat támasztottak veled szemben, ami megugorhatatlan volt. 
Simán elszaladnak évtizedek úgy, hogy mindez nem okoz problémát. Sőt! Mintha a jókislányság kifejezetten sikeres életstratégia lenne. 
Igenám, de egyszercsak azt érzed, hogy az érzelmi tartalékaid kimerültek, hiszen eddig csak te adtál mindenkinek. Szülőnek, tanárnak, társnak, kollégáknak, barátoknak, mindenkinek. Egyszercsak dühös és frusztált leszel, hogy mindig csak te alkalmazkodsz, mindenhez és mindenkihez. Kihasználnak. Egyszercsak rádöbbensz, hogy valahol elvesztetted önmagadat. Egyszercsak nem ismered fel, hogy TE mit akarsz, mire lenne szükséged. Elveszted az önazonosságodat.
Ha felismerted, hogy jókislány szindrómában szenvedsz, az már jót jelent. 
Megvan a nyűglődéseid oka, s ha megvan, akkor lehet orvosolni. 
Például önismerettel. Ha tudod, hogy hajlamos vagy nem határt húzni, hát elkezded megtanulni. Önismerettel rájössz, hogy hogyan működsz, mikor telítődsz és mivel töltődsz; mire hogyan reagálsz; miért kerülöd a konfliktust. Ha nem megy egyedül, keresel szakembert. De gyógyítható a szindróma azzal, hogy megéled, kifejezed az érzelmeidet. Ha dühös vagy a párodra, akkor megmondod neki. Ha csalódsz a a barátnődben, leültök kávézni és megbeszélitek. Ha felnőtt gyerekedre mérges vagy, akkor kinyilvánítod. Ha eláraszt a szomorúság, akkor iszol egy pohárt bort és sirdogálsz kicsit vagy elmész szaunázni, futni, úszni, sétálni. Ha boldog vagy, megöleled a világot. 
De sokat teszel magadért, ha együtt vagy a barátaiddal, jókat beszélgettek, programoztok. Érzed, hogy elfogadnak, akkor is, ha határt húzol, akkor is, ha vállalod a konfliktusokat.
A jóskislányságból ki lehet gyógyulni és teljes értékű felnőttként működni. Akkor is, ha néha párás szemmel emlékszel vissza a jókislányságodra.
