Reményeim szerint perfektül megállapítottad az aktuális érzéseidet (Előzmények: Hogy vagy című poszt), felismerted, hogy mire lenne épp szükséged (Mire vágysz? című poszt). 
Például: iszonyatosan felbosszantott a főnököm, nem látok a pipától (érzelem). Szívem szerint lefejelném és ugrálnék a hasán (szükséglet, vágy). És – dobpergést kérek! – ekkor jön a harmadik varázskérdés: mit teszek? 
Ha – fenti esetben – engedek a vágyaimnak, igényeimnek, és amúgy nőiesen lefejelem a terrorvezért, akkor enyhül ugyan a bennem lévő feszültség, kieresztettem az indulataimat, de, visszaüt, piszokul ki fognak rúgni, feljelent, börtönbe kerülök. 
Hát nem egy vonzó perspektíva… 
Másik opció, hogy befogom a lepcses szám, nem szólok, elsunnyogok, némán puffogok, kibőgöm magam a női vécében, de a feszkó ott van bennem, szétvet az ideg. 
Hazamegyek, leordítom a férjet, belerúgok a macskába. 
Lássuk be: ez sem egy szerencsés megoldás. Márcsak a szegény cicus miatt sem. 
Célszerű olyan módszert keresni, amikor a feszültség is enyhül, de nem nyelem le szó nélkül a történéseket. És íme! Rövid gondolkodás után elő is áll a megoldás: kommunikálni kell! Ha a főnöknek finoman, de határozottan megmondom, hogy szerintem nagyon nem oké, ha vállalhatatlan hangnemben utasít olyasmire, ami törvénytelen/lehetetlen és még össze is ugraszt a kollégákkal. Fogja érteni, hogy leidiótáztad (nem is lesz boldog tőle, de az legyen az ő problémája 
), te pedig kissé lehiggadsz, legalább nem nyeled tovább a dühödet. 
Szóval: ha az érzelmeim, és annak megélésére vonatkozó igényem, vágyam, szükségletem nincsenek összhangban a tetteimmel, akkor agyonstresszelödök. 
Ha a folyton becsmérlő édesanyámnak egyszer sem húzok határt, akkor én magam gyalulom le az önbizalmamat és nyelem folyton a mérgem és a megbántottságom. Pedig csak higgadtan lágy tónusban annyit kéne mondani, hogy köszi, anya a kritikát, de kérlek, vedd tudomásul, hogy felnőttem és örülnék, ha egyszer is megdicsérnél. 
(Lehet, hogy többször is el kell mondani, de egyszer biztosan érdemes. 
) Ha bosszant, hogy a párod sosem rakja el magától a mosogatógépből az edényeket, akkor állandósuló idegbaj és néma duzzogás helyett kedvesen beszéld meg vele. Nem olyan bonyolult ez. 
Lényeg a lényeg, hogy ez a három kérdés (mit érzek? mire vágyom? mit teszek?), illetve az azokra adott válaszok szép harmóniába olvadnak össze, akkor eljön:
– az önismeret (tudom, hogy mit miért teszek vagy nem teszek, hogyan működöm, egészen ritkán fogok meglepődni saját magamon),
– önazonosság (hiszen összhangba kerülnek az érzéseim, szükségleteim, cselekedeteim (kommunikációm)
– s mindezek következtében pedig lényegesen kevesebbet fogok stresszelni, nagyságrendekkel jobban érzem magam a bőrömben.
Na tehát, kérlek gondold át aktuális problémádat az alábbi kérdéseket feltéve magadnak:
Mit érzek? (Ha a hol érzem (a testemben)? kérdésére is tudsz választ adni, akkor nagy pacsi, mert szépen alakul a testtudatosságod.)
Mire lenne most szükségem, mit szeretnék?
Mit teszek, hogyan viselkedek?
