Engedd el! – mondjuk/halljuk gyakran. Szakított veled életed szerelme? Engedd el! Kolléganő állandóan beszólogat, amitől állandósult agyfsz állapotában vagy? Engedd el! Kamaszgyereked a szemedbe hazudik? Engedd el! Mintha az olyan könnyű lenne. 
Mondjuk egy dolgot könnyű elengedni: a forró tepsi fülét. 
A csúszós lejtőn, jobbról érkező 40 tonnást viszont el kell engedni. 
Mindenképpen. Pláne, ha jobbkezes az utca. 
Na de tényleg?! Mi a frászfene az az elengedés? 
A magam részéről a leghatározottabban azt tudom mondani, hogy fogalmam sincs. Azt tudom, hogy nem működik. Főleg felszólításra. Engedd el! Mintha csak egy lufi lenne… 
Meg hát hogy is engedhetném el azt, ami viszont ragaszkodik hozzám, mint egy társfüggő bogáncs. Jójó, a saját (olykor) nehéz érzéseimről van szó, mind az enyimek, nekem teremtek, na de na. 
Ami nagyon fájó, kiborító érzés, az mehetne is magától, ahogy jött a nyavalyás.
Szerintem ez az elengedés dolog olyan, mint az elalvás. Nem lehet akarni a pihentető szundítást, csak úgy szépen beleereszkedni, finoman belesodródni álom manó karjaiba. Az elengedés is efféle jelenség: ha gyöngyöző homlokkal, inaszakadtából akarjuk elengedni az elengednivalót, nem fog menni. Ellenben, ha nem teszünk bele kényszert, görcsösséget, akkor csak úgy lazán kicsusszan, kicsusszangat elménkből, szívünkből a kínzó érzés. 
Ebből a megfontolásból talán jobb, ha elengedés igekötőjét megtartjuk és csak az igét cseréljük ki erre: fogadás. 
Elfogadás. Ez esetben sokkal kevésbé van jelen az akarás, a görcs. Talán sokkal lazábban és magától értetődően tudunk úrrá lenni a nyomasztó érzéseken. S ha elfogadom, akkor akár irányíthatom is.
Ehhez az elfogadáshoz hadd adjak egy pici, ám de – szerintem – zseniális technikát, ha épp hatalmába kerít egy mély és bántó érzés. Én is a minap tanultam. Szóval a praktika – egy buddhista szerzetes, tanító, név szerint Thich Nhat Hanh ajánlása szerint – így néz ki:
Tedd a kezed a mellkasodra, a szíved táján. Vegyél egy mély levegőt, s közben mondd ezt: „Belélegzem, tudom, hogy a …. (bánat/szomorúság/csalódottság/vagy bármi, ami épp nehéz) érzése van bennem.” Lassú hosszú kilégzés, s közben mondd ezt: „Kilélegzem, tudom, hogy ez csak egy érzés. És én sokkal több vagyok, mint egy érzés.” Ismételd meg néhányszor, s figyeld az illető érzést és gondold át ezt az utolsó mondatot: …én sokkal több vagyok, mint egy érzés… 
Ha beüt e gondolatnak az ereje, ha valóban megérted – hidd el! – könnyebb lesz elfogadni. És elengedni. 
