Evezzünk át a neurodivergencia egy másik, elképesztően pörgős szigetére: az ADHD-ra (Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder = figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar). 
A köztudatban erről még mindig az él, hogy az ADHD-s az a neveletlen kisfiú, aki az általános iskolában felmászik a függönyre, felnőttként meg folyton elhagyja a kulcsait és állandóan csak a telefonját nyomkodja. Hát, nem. Az ADHD valójában egy masszív neurobiológiai, végrehajtó funkció-zavar. Kukkantsunk be abba a pörgő-forgó agyába! 
Képzeld el, hogy a neurotipikus agy egy kényelmes üzemmódban van. Szépen halad az élet dolgaival, s ha jön egy unalmas feladat (például adóbevallás vagy mosogatás), az agy ad egy kis adag dopamint (a jutalom- és motivációs hormont), hogy „na jól van, csináljuk meg, utána jó lesz”. S lőn. Az ADHD-s agyban a dopamin-szint alapból a béka feneke alatt van. Ezért extrán igényel dopamin löketeket. Úgyhogy neki nem megy, hogy egyszerűen megoldjon egy uncsi dolgot, hanem mondjuk csak az utolsó pillanatban, a brutális határidő hatására (adrenalinsokk) tud egyáltalán belekezdeni a feladatba. 
Vagy állandóan babrál, rágja a száját, rázza a lábát, hogy így termelje meg a dopamint. S mert az agya üvölt a stimulációért, folyton görgeti a közösségi médiát vagy beleugrik kockázatos helyzetekbe. 
Bár figyelemhiányról beszélünk, de nem az. Az ADHD-snek nem kevesebb figyelme van, hanem nem tudja szabályozni, mire figyeljen. 
Nincs meg a szűrője. Képzeld el az ADHD-s figyelmet úgy, mint egy ezer wattos pásztázó reflektort egy sötét erdőben, amit egy részeg majom rángat. Egyszerre világítja meg a mókust, a levelet, a távoli autóhangot és a saját gondolatait. Az agy képtelen prioritást felállítani: a főnök beszéde és a falon mászó légy ugyanolyan fontossági szinten érkezik be a rendszerbe.
De ennek a reflektornak van egy szuperképessége is: a hiperfókusz. Ha az ADHD-s agy talál egy olyan témát, ami azonnal megkínálja őt dopaminnal (egy új hobbi, egy izgalmas projekt, egy videojáték), a reflektor ráfagy a célpontra. Ilyenkor órákra megszűnik a külvilág, elfelejt enni, inni, pisilni, és olyan zseniális tempóban dolgozik, amit senki más nem tud utána csinálni. 
Az elején azt írtam, hogy a végrehajtó funkciók zavaráról beszélünk. Végrehajtó funkció például a munkamemória (régebben rövidtávú memóriának hívták), önkontroll, ingerszűrés, figyelem, érzelemszabályozás, gonodlkodás, tervezés. És ha ide egy kis porszem kerül, akkor jöhetnek a gondok. 
Az ADHD-s agyban idő-vakság van. Számukra kétféle idő létezik: a MOST és a NEM MOST. Ha valami három hét múlva van, az az agyuknak a _nem most_: kategória, vagyis nem létezik. Ezért késnek el folyton, vagy csúsznak meg mindennel. 
Aztán ott van szétszórtság, szórakozottság. Valójában ez munkamemória deficit. Ha leteszi a kulcsát, miközben megszólal a telefonja, a kulcs helye azonnal törlődik a gyorsítótárból. Mintha soha ott sem lett volna.
Mivel a központi irányítás nem képes az érzelmi agyat kordában tartani, a frusztráció, a düh vagy a lelkesedés nulláról százra ugrik egyetlen másodperc alatt.
Ahogy az autizmusnál, itt is a neurodivergencia a kulcsszó. Az ADHD egy veleszületett idegrendszeri fejlődési variáció (klasszul örökölhető 
, kb. 75-80%-ban a gének határozzák meg).
Nem azért ilyen valaki, mert a szülei nem adtak neki elég pofont, és nem azért, mert túl sok cukrot evett gyerekkorában. Egyszerűen így van huzalozva. Modern, monoton, strukturált, 8-tól 4-ig tartó, Excel-táblázatos világunkban az ADHD-s agy természetesen szenved és elvérzik, mert nem erre tervezték. De egy krízishelyzetben, ahol gyorsan kell dönteni, ezer dologra kell figyelni egyszerre, vagy ahol kreatív, szokatlan ötletek kellenek, az ADHD-s lesz az, aki megmenti a céget, miközben a neurotipikusok még csak az asztalt meg a homlokukat törölgetik.
Ha magadra (vagy gyerekedre, párodra) ismertél, ne ess kétségbe! Az ADHD nem átok, de nem is egy cukiság, amit el lehet intézni annyival, hogy ójaj, de szeleburdi vagyok. Ez egy komoly önismereti és menedzsment-meló. Ha megérted, hogyan működik a dopamin-háztartásod, nem ostorozni fogod magad a halogatásért, hanem elkezded kicselezni az agyad (pl. külső emlékeztetőkkel, dopamin-fröccsökkel, mikro-határidőkkel). Ne akard magad beleszorítani a neurotipikus skatulyába, mert ki fogsz lógni onnan… 
