Mostanában egyre többet hallom, hogy valakinek a párja nem enged meg valamit. Érted?! NEM ENGEDI MEG. ? Nem mehet el a haverokkal a szokásos havi sörözésre, nem veheti fel azt a kivágott ruhát, nem tarthatja a kapcsolatot az exével, nem lehetnek külön programjai… ?
Pardon, hogy hogy tetszett mondani? ? Nem engedi meg?! ? Hát mi ő? Az anyukája/apukája?! Azt hittem, hogy a kedvese, szerelme, barátja/barátnője, partnere, férje/felesége. Erre kiderül, hogy szülője, nevelője, szigorú tanára, főnöke, feljebbvalója. Nem engedi meg. Pffff… ?
Nem engedi meg. Pofám leszakad. ? A döbbenetes az, hogy nem csak fiataloktól hallom, hanem idősebb, középkorú emberektől is, meglepően sokan akarják párjukat kontrollálni, irányítani, birtokukban tudni. Miközben kifejezetten káros. ?A kapcsolatra nézve mindenképp, de az önértékelésre nézve is. Vakargassuk meg egy kicsit a dolgot. ?
A nem-engedő fél kiskorúsítja párját. Anyja helyett anyja lesz, miközben panaszkodik, hogy a férje egy nagy gyerek. Hát nem ő teszi azzá?! ? Ott érdemes a családi dinamikát megvizsgálni… Szerintem még a legengedelmesebb asszonyka, a legpapucsabb férj, legbéketűrőbb pasi is egyszer fel fog lázadni, öntudatra fog ébredni, fel fog nőni. Egyszer túlcsordul a pohár a sokiadik nem-engedésnél elpattan valami. Akkor lesz fogaknak csikorgatása, meglepődés, szakítás/válás. De legalábbis egy durvább ajtócsapkodásos veszekedés. ?
Az a tapasztalatom, hogy a nem-engedő fél gyakran saját belső bizonytalanságát kompenzálja túl. Mintha ő ragadt volna bele saját gyermeki üzemmódjába, de a szülői énrészét helyezi előtérbe. Mondom magyarul: az érzelmi bizonytalanságát (jó vagyok-e, szerethető vagyok-e) úgy próbálja elmulasztani, hogy ledominálja a párját. (Esetleg ahogy látta a saját szüleinél.) Vagy simán kontrollmániás, ami megérne egy külön misét. ?
Lényeg a lényeg: egy normális felnőtt kapcsolatban meg lehet és meg is kell beszélni dolgokat, de nem lehet (és nem is szabad) engedélyeket adni vagy nem adni. Nem vezet jóra. ?
