Mostanában egyre többet hallom, hogy valakinek a párja nem enged meg valamit. Érted?! NEM ENGEDI MEG. 🙈 Nem mehet el a haverokkal a szokásos havi sörözésre, nem veheti fel azt a kivágott ruhát, nem tarthatja a kapcsolatot az exével, nem lehetnek külön programjai… 😳
Pardon, hogy hogy tetszett mondani? 👀 Nem engedi meg?! 😱 Hát mi ő? Az anyukája/apukája?! Azt hittem, hogy a kedvese, szerelme, barátja/barátnője, partnere, férje/felesége. Erre kiderül, hogy szülője, nevelője, szigorú tanára, főnöke, feljebbvalója. Nem engedi meg. Pffff… 🙈
Nem engedi meg. Pofám leszakad. 😡 A döbbenetes az, hogy nem csak fiataloktól hallom, hanem idősebb, középkorú emberektől is, meglepően sokan akarják párjukat kontrollálni, irányítani, birtokukban tudni. Miközben kifejezetten káros. 🥺A kapcsolatra nézve mindenképp, de az önértékelésre nézve is. Vakargassuk meg egy kicsit a dolgot. 👀
A nem-engedő fél kiskorúsítja párját. Anyja helyett anyja lesz, miközben panaszkodik, hogy a férje egy nagy gyerek. Hát nem ő teszi azzá?! 🤔 Ott érdemes a családi dinamikát megvizsgálni… Szerintem még a legengedelmesebb asszonyka, a legpapucsabb férj, legbéketűrőbb pasi is egyszer fel fog lázadni, öntudatra fog ébredni, fel fog nőni. Egyszer túlcsordul a pohár a sokiadik nem-engedésnél elpattan valami. Akkor lesz fogaknak csikorgatása, meglepődés, szakítás/válás. De legalábbis egy durvább ajtócsapkodásos veszekedés. 😟
Az a tapasztalatom, hogy a nem-engedő fél gyakran saját belső bizonytalanságát kompenzálja túl. Mintha ő ragadt volna bele saját gyermeki üzemmódjába, de a szülői énrészét helyezi előtérbe. Mondom magyarul: az érzelmi bizonytalanságát (jó vagyok-e, szerethető vagyok-e) úgy próbálja elmulasztani, hogy ledominálja a párját. (Esetleg ahogy látta a saját szüleinél.) Vagy simán kontrollmániás, ami megérne egy külön misét. 😁
Lényeg a lényeg: egy normális felnőtt kapcsolatban meg lehet és meg is kell beszélni dolgokat, de nem lehet (és nem is szabad) engedélyeket adni vagy nem adni. Nem vezet jóra. 😊
