Ültem azon a sziklán és csak hallgattam, hogy morajlik az óceán. 😊 Ültem és néztem a kék vízen táncoló fehér tarajokat. Figyeltem, hogy a hullámok hogyan firkálgatnak a homokba, „mindig ugyanazt – sosem ugyanúgy” (Fodor Ákos). Érzékeltem a bőrömön a szél finom karcolásait és éreztem az enyhén sós ízt, a kellemes – ám leheletnyit döglötthal szagra emlékeztető – tengerillatot. ❤
Jelen voltam. 🧘♀️Teljesen beleeresztve magam az itt és mostba. A végtelen időbe. A tágas térbe. Totális nyugalomba, ritka vendégű békés harmóniába. Megéltem, hogy élek.
Ott, a sziklán üldögélve egyszerre járt át emberi mivoltom megismételhetetlensége, és porszemnyi létem törékenysége. Különös érzés egyszerre óriásinak, egyedinek, örökkévalónak, ugyanakkor végtelenül kicsinynek, sérülékenynek és egyszervalónak lenni. Különös érzés, de nekem erőt ad. 💪Elszánást, hogy vessem bele magam, amibe csak lehet, hogy élvezzem ki fenékig az életet. 😎 Dacára annak, hogy nem fenékig tejfel. 😁 De ilyen sziklánüldőgélős pillanatban minden hétköznapi probléma oly picinek, jelentéktelennek, feleslegesnek érződik, hogy már megéri néha egyetlen aprócska percre kiülni valahova és felülemelkedni múlt s jövő megannyi vacakságán.
Kérlek, hogy tedd meg a kedvemért (illetve a saját kedvedért 😉) hogy a napokban kiülsz valahova. Nyüzsgő városi park, eldugott kávézó teraszkája, dombtető, magányos fa árnyéka, egy szabadtéri pad, kihalt buszmegálló – ami csak utadba esik. Ülj ki és koncentrálj csak és kizárólag az adott pillanatra. Az itt és mostra. Halld a hangokat, érzékeld a környezetet, nézelődj, szippantsd be az illatokat – de ne ítélkezz, ne minősítsd, csak figyeld meg. Csitulj el, lazulj bele, éld meg. Élj! 😘
