Na, töltsünk magunknak egy pohár finom bort vagy egy ütős kis koktélt 
, és nézzük meg, mi történik a toronyban, amikor legurítjuk. Tudományosan megalapozva, de kíméletlen őszinteséggel (és egy kis szomorúsággal 
) mondom, hogy az alkohol nem egy jóbarát, hanem egy ravasz idegméreg, ami úgy tesz, mintha megnyugtatna, közben meg szétbarmolja a belső huzalozásodat. 
Az alkohol az agyadban két fő területet pécéz ki: a GABA-nak nevezett ingerületátvivő anyagot, ami gyakorlatilag a féked. Ő az, aki lenyugtat, lazít, segít aludni, és szól, hogy ne üvölts a pincérrel. A másik dolog a glutamát nevű aminosav, aki viszont a gázpedál: pörget, segít gondolkodni és ébernek lenni. Tövig nyomod a féket és a szervezeted, hogy ellensúlyozza az alkoholt, kétségbeesetten rálép a gázra. 
A pia egyszerre kapcsolja le a biztonsági rendszered: úgy érzed, bátor vagy, pedig csak vak. Nem látod a veszélyt, nem érzed a határaidat, te vagy az élet császára 
, és – ami a legfontosabb – elvágja a mentalizációs huzalokat (emlékszel?). Már nem látod a másik ember valódi dolgait, szándékát, csak a saját torzított mozidat nézed. 
Képtelen leszel értelmezni a másik érzelmeit, ezért látod bele a kötözködést egy ártatlan félmondatba. Az alkohol egy olyan uzsorás, aki ad neked 2 óra hamis önbizalmat, de cserébe másnap elviszi az önbecsülésedet, az energiádat és a józan ítélőképességedet. 
Plusz ad borzasztó fejfájást, hányingert, kimerültséget. 
Ráadásul: felébredsz egy mámoros éjszaka után arra, hogy megmagyarázhatatlan szorongás és bűntudat telepedett rá a mellkasodra – miközben nem tettél semmi rosszat. 
A szervezeted így áll bosszút, mert este mesterségesen lefékezted az agyad az alkohollal, a szervezeted másnap reggelre egy adag extra izgalmi anyagot (glutamátot) zúdít rád, hogy kompenzáljon. Eredmény? Túlpörgő idegrendszer, remegés, és egy olyan egzisztenciális szorongás, mintha épp most derülne ki, hogy a komplett államháztartási hiányt te egymagad hoztad össze. És neked is kellene visszafizetned. 
Szokták mondani, hogy az alkohol kihozza az ember igazi énjét. Ez tudományosan akkora ökörség, mint a laposföld-elmélet. Az alkohol nem az igazi énedet hozza ki, hanem lekapcsolja a kontrollfunkcióidat. 
Mivel az amygdala (a félelemközpont) gátlása is oldódik, az érzelmeid felerősödnek és torzulnak. Ezért lesz a vidám sörözésből zokogós dráma vagy kocsmai verekedés tíz perc alatt. 
Az alkohol – az első pohár után – megnyomja a dopamin-gombot az agyad jutalmazási központjában, ami pedig bekapcsolja a „hű, de baromi jó nekem” érzést. Viszont, ha túl sűrűn nyomkodod ezt a gombot, elkezdi csökkenteni a dopaminreceptorok számát, hogy védje magát. Minek következtében egy idő után már semmi nem okoz örömöt – se egy naplemente, se egy jó szex, se egy sikerélmény –, csak az alkohol. Ez az út nyílegyeneseb vezet az alkoholizmushoz és a depresszióhoz.
Az alkohol tulajdonképpen egy depresszáns. Lehet, hogy az első 20 percben buli, de a maradék 24 órában (és hosszú távon években) csak adósságot halmozol fel a saját idegrendszerednél, sokkal inkább a pocsék érzések fele lök. 
Ha azért iszol, hogy oldd a szorongást, az olyan, mintha benzinnel akarnád eloltani a tüzet: rövid távon elfojtja a lángot, de aztán akkorát robban, hogy leviszi a szemöldököd. A hajaddal együtt. Hidd el a feszültségoldásnak, gátlások levetkőzésének vannak kíméletesebb módjai. Azoknak nincs másnapjuk, és a májad is megköszöni. 
