Bevallom: sosem érdekeltek különösebben a szépségipar termékei: sminkcuccok, frizurák, ruhák, trendek, divat. 
A stílus igen, de az valami más. Úgyhogy kukkantsunk bele a szépség és divat pszichológiájába. 
Mit találunk a flitteres filterek alatt? Mi történik, amikor az idő vasfoga elkezdi rágcsálni a kollagénrostokat? Figyelem, tudományos lesz, mint egy laborlelet, de kendőzetlen, mint egy hajnali szelfi. 
Tudományosan a szépség nem más, mint egy jelzés. 
A sima bőr, a dús haj és a szimmetria, a kerek csípő, a hetyke cicik az evolúció nyelvén azt ordítják: Egészséges vagyok, jók a génjeim, gyere, szaporodjunk! 
Ezeket az előnyöket emeljük ki sminkkel, ruhákkal, kiegészítőkkel, színekkel, formákkal, divattal. Aztán a fiatalság elmúlásával, ez a biológiai reklámfelület (test, arc) óhatatlanul változik. 
Rögvest nekiállunk szorongani, hogyha már nem én vagyok a legkívánatosabb alma a kosárban, akkor ki vagyok? Kinek kellek? Akar még velem valaki szaporo… legalább párkapcsolatba lépni? 
Muszáj kiemelnem: a divat és a stílus nem ugyanaz, és az életkor előrehaladtával ez a különbség válik a mentális túlélőkészletünkké. A divat változékony, mint a március végi időjárás 
, viszont mutatja a csoporthoz való tartozásunkat – minél fiatalabbak vagyunk, annál inkább. A divat jelzi: közétek tartozom, ismerem a szabályokat. 
No de, ha mereven követed a divatot, elveszted az egyéniséged. A divat mindig tömegízlés, külső kontrollra épül, és besimuló (konformista) viselkedés. Ezzel szemben a stílus egy állásfoglalás saját magunk mellett: Ez vagyok én, és nem kérek elnézést érte. Nem a külvilágnak akarsz vele megfelelni, hanem a belső világodat (értékrendedet, temperamentumodat, hangulatodat) vetíted ki a külvilágra. A stílus állandóbb, mint a divat. Ez utóbbi elavul, kimegy a divatból , a stílus érlelődik. Egy stílusos ember tudja, mi áll jól neki – nemcsak a testalkata, hanem a személyisége alapján is. Szóval autonómia, önismeret, szuverenitás.
Megjegyzem, kutatások bizonyították, hogy a ruhák viselése megváltoztatja az értelmi folyamatainkat: felveszel egy jól szabott blézert 
vagy egy fehér köpenyt 
, az agyad átkapcsol, átlényegülsz üzletasszonnyá, orvossá. Magabiztosabbá, fókuszáltabbá válsz. Nem azért veszed fel a tűsarkút 
, mert kényelmes (nem az 
), hanem mert a testtartásod megváltozása pszichológiai dominanciát és tettrekészséget sugall az idegrendszerednek. Automatikusan kihúzod magad, tartásod lesz – a szó szoros és átvitt értelmében is. 
A tudomány szerint az élénk színek és a bátor kiegészítők viselése javítja a hangulatot és növeli az önbizalmat.
Bátorság, csajok! Kísérletezzetek színekkel, ruhákkal, sminkekkel, stílusokkal! Hiába vagy ennyi vagy annyi éves, nem kell kinyúlt mackónadrágban menni a boltba. Orvoshoz menet is fel lehet dobni egy leheletnyi szempillaspirált és egy kacéran viselt kendőt. Nem másért. Magadért!
Az öregedés nem a szépség vége, hanem a szépség átrendeződése. A fiatalság egy adottság, a stílus viszont teljesítmény. A biológia elveheti a feszességet, de a pszichológiai érettség, önelfogadás adhat helyette egy olyan tartást, amit egyetlen botoxkezelés vagy ajakfeltöltés sem tud pótolni. A ráncaid nem a hibáid, hanem a történeted illusztrációi. De azért egy jó hidratáló és egy dögös vörös rúzs még senkinek nem ártott. 
Személyes utóirat: Ez utóbbi gondolat mentén voltam a minap egy stílus-workshopon. Hát piszok jó móka volt! Alapvetően sosem voltam igazán trendi, évtizedek óta legkedvesebb öltözékem: edzőcipő, farmer, laza ing, kiegészítőnek pedig szívesen viselek metalvillát és rocker kendőt. (Persze, ha dolgozom, akkor igyekszem „rendesebben” öltözni, pszichológusnak látszani, igaz, amolyan Pszichobanyás módon. ) Ám ezen a workshopon végre megtudtam, hogy meleg ősz vagyok , megmutatták, hogy milyen színek illenek a bőrömhöz, hajamhoz. Felpróbáltam több tucat parókát (ezek közül láthattok egyet a képen 
) , izgalmas játék volt. Melyik vagyok igazán én, miben vagyok önazonos és magabiztos? Lám, sosincs későn árnyalni magunkon… 
