Egyszer egy bitang nehéz tantárgy iszonyú mennyiségű anyagát felölelő írásbeli vizsgám – a sok tanulás ellenére – nem sikerült. Úgyhogy – szégyen, nem szégyen – pótvizsgára került sor. Ráadásul szóbeli vizsga a beszólogatós, nagytudású, nagytekintélyű, ám a hírhedten szadista hajlamú, érdes stílusú professzornál. Óirgalomanyjanehagyjel! 😱
Szóval pánikközeli helyzet, dermesztő kilátások. Tanulás éjjel-nappal, millió név, elmélet, sivatagszáraz tudományosság. Folyamatos gyomorgörcs, infarktusközeli állapot. Ahogy közeledett a rettegett NAP, a helyzet fokozódott. Már a tanulnivalóval álmodtam, nem ettem, nem ittam, csak megfeszülő izmokkal, a sírógörcs határán és elhatalmasodó agyi köddel fókuszáltam a rémületre. A testi tünetek mellé jöttek a nyugtalanító gondolatok: mi lesz, ha…? A prof leordít, megaláz. Bele fogok sülni. Megszégyenülők, pedig mostmár mindent IS tudok az anyagból. (Megjegyzem: azóta is azok a témakörök vésődtek be legjobban a hosszú távú memóriámba. 😁) Na szóval, pokoli napok voltak. Felvirradt a pótvizsga napja én pedig ólmozott végtagokkal, málnamagnyi gyomorral elindultam pótvizsgázni. Gyalog mentem kábé két buszmegállónyit, hátha a mozgás enyhíti nyomorúságos állapotomat. 🥶
A csoda
És akkor, ott útközben valami történt. Vagy egy láthatatlan tündér megszórt a szorongásoldó bájszikrácskáival, vagy a majré túlfeszített húrja elpattant. Vagy mittomén. 🥺 Mintha valami kapcsolót átfordítottak volna és a fejemben a következő monológ indult meg: „Viszonylag jól tudod az anyagot. Gigányi energiát pakoltál bele. Mi lenne, ha nem rettegésnek, hanem kihívásnak élnéd meg? Egyfajta mostmutasdmegnek. Mutasd meg, hogy mit tudsz! Ha a prof beszól, hát beszól. Juszt se veszem magamra. Egyszerűen nem engedem be magamba. Nagytudás ide, nagytekintély oda, mégiscsak egy kis mérges pukkancs. Hihi. Pukkancsként nem is olyan félelmetes. Na, menjünk, aztán ide nekem az oroszlánt is!”
A para épp csak pislákolóra apadt, a vizsgán hátsófali infarktus megélése helyett hűvösen megcsillogtattam magabiztos tudással párosuló sármomat, 😎 Meg is kaptam a jól megérdemelt legnagyobb jegyet. Mondanám, hogy halványlila segédfogalmam sincs, hogy menetközben valójában mi történt, de persze már tudom, megfejtettem.
Ott, a zebra egyharmadánál váratlanul megelégeltem a saját rinyálásomat, agyonstresszelt szervezetem fellázadt és az elmém fordított egyet a nézőpontomon. Lerántott a lefelé vivő majrévonatról és az önérzetemet, hiúságomat megpiszkálva ráállított egy másik irányba száguldó erőre. És baszki, működött! 🙈
A recept egyszerű: adott szituban ne azt nézd, hogy mi rémisztő benne, hanem azt, hogy miért lesz izgalmas kihívás számodra. Ne add át magad tehetetlenül a mindent elárasztó rettegésnek, hanem küzdj meg vele. Nézz a szemébe, csúfold ki, harcolj! És persze, az sem árt, ha tanulsz is…
