Mi a jó házasság, hosszú kapcsolat titka? Tudja a fene. 
Azt viszont bizton tudom, hogy a tartós kapcsolat egy aktív, energiaigényes és néha baromi unalmas projekt. 
Friss kapcsolatban általában ott repkednek a pillangók a gyomrodban 
, a mérhetetlen érzelemcunamitól párás szemmel nézed kedvesed fülszőrét is. 
Már ebben a szakaszban érdemes tudatosítani magadban, hogy miért szerettél bele. Ugyanis 10 év elteltével pont ettől a tulajdonságától fogsz naponta agyfszt kapni. Noplánesőt! Beleszeretsz valakibe, aztán az első három évet azzal töltöd, hogy átfaragd a saját igényeidre. Meg akarod változtatni, leszoktatni, kinevelni, átalakítani, beleszerelni, szabni-varrni, szűkebbre venni, menetet vágni bele ésatöbbi. Fogadd el, hogy a párodnak vannak (és lesznek is) olyan idegesítő szokásai, tulajdonságai, amelyek soha nem fognak megváltozni. A tartós kapcsolat (egyik) titka a rugalmasság: megtanulni együtt élni azzal a tengernyi problémával, ami megoldhatatlan, de kezelhető. 
Szóval lobog a szerelem, ami ekkor végsősoron csak hormonjáték. 
Nagyjából 18-24 hónap alatt illan el a rózsaszín köd, amely vagy mély érzelemmé, kötődéssé alakul át vagy döglik meg végképp. A tartós kapcsolat ott kezdődik, amikor reggel ránézel a kócos, horkoló, morcos felebarátodra, és azt mondod: „Ma is téged választalak, pedig most épp kicsit idegesítesz.” A szeret szó egy ige. Csinálni kell, nem csak érezni.
Állítólag (pszichológiai kutatások szerint) egy jól működő párkapcsolatban minden egyes negatív interakcióra legalább öt pozitívnak kell jutnia. 
Ugyanis a rossz dolgok (beszólás, szemforgatás, gúny, bántás) sokkal mélyebb sebet ejtenek, mint amilyen gyorsan egy ölelés gyógyít. Ha csak kritizálsz, akkor az egyenleg hamar mínuszba megy, és jöhet a válóperes ügyvéd. Ha viszont egy morgásra jut öt darab kedvesség, puszi, simogatás, dicséret, akkor még mindig csak épp nullszaldós a kapcsolat. 
Na tessék, beszélek itt mindenféle izgalmas dologról, pedig az igazi mondanivalóm az lenne, hogy az igazi titok a nyílt kommunikációban rejlik. 
Persze, persze, elvi szinten mindenki tudja. Aztán mikor féltékeny leszel, akkor futsz a barátnőkhöz, jóshoz, látóhoz, a női FB oldalakra és a mesterséges intelligenciától és vadidegenektől kérdezed meg, hogy szerintetek is megcsal? 
Ahelyett, hogy megkérdeznéd a pasidat.
A nyílt kommunikáció nem azt jelenti, hogy válogatás nélkül ráöntöd a másikra az összes mentális szemetedet, hanem azt, hogy mersz sebezhető lenni. 
Meg mered fogalmazni a bánataidat, vágyaidat, az aggodalmaidat, mitöbb!, a szorongásaidat. 
De nem ám valami gátlástalan bunkósággal. Az „Én csak őszinte vagyok, amikor megmondom, hogy anyád egy sárkány, te meg lusta dög vagy” – na, ez nem nyíltság, hanem érzelmi agresszió. 
Az őszinteség empátia nélkül csak kegyetlenség. A nyílt kommunikáció célja a kapcsolódás, nem a győzelem.
Mi nők elképesztően jártasak vagyunk a összeszorított szájú hallgatásban, „ha igazán szeretne, tudná, mi bajom van!” logikáját szem előtt tartva. 
Na, ezt sürgősen el kéne felejteni, ugyanis a gondolatolvasás senkinek sem tartozik az alapfelszereltségébe. Ha nem mondod ki, mi fáj, nincs jogod megsértődni azon, hogy nem gyógyítják meg. A nyíltság ott kezdődik, hogy használod a szádat – duzzogás helyett. 
Ha úgy kezded: „Te mindig…” , „Te sosem…” vagy „Már megint te…”, a másik agya azonnal átkapcsol védekező üzemmódba, és onnantól szépen hányod a falra a borsót. E mondatok helyett javaslom a következőket:
Rosszul esik nekem, amikor…
Úgy érzem magam, mintha…
Nekem sokat jelentene, ha…
Szeretnék neked segíteni abban, hogy…
Rosszul érintett, hogy…
Jólesne, ha…
Ez mind-mind meghívás a belső világodba. 
Nehezebb beléd kötni, ha a saját érzéseidről beszélsz, és nem a másik hibáit listázod. Kimondani azt, hogy „félek” vagy „hiányzol”, sokkal tökösebb dolog, mint ordibálni. Az ordibálás gyengeség, a sebezhetőség bátorság. 
A nyílt kommunikáció 50%-a az, hogy kussolsz és figyelsz. Hallgatsz. MEGhallgatsz. Figyelsz a másikra. 
De nem úgy, hogy közben már a saját válaszodat fogalmazod a fejedben! Figyelj rá, mit akar valójában mondani. Néha a „Már megint a haverokkal mentél inkább pecázni” valójában azt jelenti: „Magányosnak érzem magam, szeretnék több időt tölteni veled.” Láss túl a szavakon!
Hadd adjak egy kis házi feladatot. 
következő alkalommal, amikor épp ki akarnál borulni valamin, állj meg 3 másodpercre. Tedd fel magadnak a kérdést: „Mi az az érzés a dühöm alatt, amit félek kimondani?” Na, azt a mondatot mondd ki! Nem lesz könnyű, de hatékony lesz. Ígérem. 
S végül: A nyílt kommunikáció kényelmetlen. Izzad a tenyered tőle, mert ki kell tenned az asztalra a valódi félelmeidet, ahelyett, hogy a passzív-agresszív megjegyzések mögé bújnál. De tudod mi a legkényelmetlenebb? 
Együtt megöregedni egy idegennel, akivel harminc éve csak az időjárásról és a rezsiről beszéltek. Azt is csak ordítva.
