Alaptétel: boldog gyereket boldog anyuka/apuka tud nevelni.
És ez nagyon nem egyszerű feladat, ugyanis a legjobb szándék mellett is képesek vagyunk szorongó kisklónokat gyártani. Nézzük meg, hogyan oltjuk be gyerekeinket a saját paráinkkal, boldogságszérummal való ellátás helyett. ![]()
Senki nem úgy nevel utódot, hogy na, ma jól elültetem a szorongás magvait a csillagvirágomba, mégis megtesszük.
Elsősorban érzelmi fertőzéssel. A gyerek olyan, mint egy okostelefon, ami épp rácsatlakozik a szülői érzelmi Wi-Fi-re. Ha te feszült vagy, ő is az lesz, még ha azt is mondod: semmi baj, kincsem.
A kicsi ugyanis nem a szavaidat értelmezi, hanem simán leveszi (és tükrözi!) a feszkódat, az aktuális érzelmi állapotodat. Csak nem tud vele mit kezdeni. ![]()
A természetesnek gondolt szülői aggódással frankó aknákat telepítünk szemünkfénye talpacskái alá.
Ne menj oda, piszkos lesz!, Jaj, megütöd magad!. Vigyázz!
Ha állandóan vészjelzéseket adunk le, a gyerek azt tanulja meg, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol ő tehetetlen, esendő, kis béna cickányka.
A túlzott aggodalom legtúlzóbbika a túlvédés. Helikopterként
ott körözöl folyton csemetéd felett és minden apró nehézséget elhárítasz az útjából, nehogy véletlenül egyedül oldjon meg valamit. Ezzel ügyesen kinyírod az autonómia és kompetencia szükségletét.
Az eredmény egy felnőtt, aki minden döntés előtt pánikol, minden probléma előtt ott toporog tanácstalanul, mint egy kisközség. Egyszerűen nem fog hinni magában.
Ha nem…. kezdetű mondatokkal pedig jutifalat nélkül sulykoljuk a gyerekbe, hogy a jelenbeli apró hiba egyenlő a totális megsemmisüléssel. Ha nem tanulsz, hajléktalan leszel! Ha nem eszed meg a spenótot, nem fogsz szép nagyra nőni! És akkor csodálkozunk, hogy a legcsekélyebb hiba lehetőségét sem vállalja. Inkább nem tesz semmit. Toporog egy helyben, mint az a bizonyos galamb. ![]()
Na de hogy a viharba’ lehet boldog gyereket nevelni?
A tudomány szerint a boldog gyerek nem az, akinek sosem fáj semmi, hanem az, aki biztonságban érzi magát a viharban is.
Ez megtanítható neki például úgy, hogy érted őt, az érzelmeit és nem érvényteleníted. Ha a gyerek fél a sötétben, ne mondd, hogy ugyanugyan, nincs ott semmi. Helyette javaslom ezt: Látom, hogy most félsz, és ez tényleg ijesztő lehet. Itt vagyok veled.
Ez a mentalizáció (emlékszel? már írtam róla) alapja: megnevezed és elfogadod az érzését, így ő is meg tudja majd tenni. Észleli, megnevezi, kezeli az őt elárasztó érzelmeket.. Ezzel remekül felvértezed az érzelemszabályozás csodás tudományával.
Kutatások szerint érdemes a gyerek okossága, ügyessége helyett a befektetett munkát dicsérni. Ha állandóan azt hajtogatod, hogy de okos vagy, akkor esetleg elkezd tartani attól, hogy ha hibázik, akkor nem lesz okos, nem fogod szeretni. Jut eszembe! A legszigorúbban tilos szeretetmegvonással büntetni. Még véletlenül se mondj olyat, hogy: ha nem eszed meg, akkor nem foglak szeretni. Ez a gyereknevelési bűnök listájának élén járó dolog. Na, de vissza a főmenübe. Dicsérni, bátorítani kell, de az ügyesség dicsérete helyett lehet ezt mondani: Látom, milyen sokat próbálkoztál ezzel a legóval, remekül haladsz! ![]()
Ráadásul a játék a gyerek stressz levezetője. Engedd, hogy koszos legyen, engedd, hogy szabadon játsszon (szabályok nélkül), engedd, hogy unatkozzon (az unalom szüli a kreativitást!), és engedd, hogy néha ő irányítson. ![]()
A legdurvább igazság: A gyerekedet nem a szavaiddal neveled, hanem a példáddal.
• Ha te rettegsz a kudarctól, ő is fog.
• Ha te nem tudsz nemet mondani (alávetés), ő is lábtörlő lesz.
• Ha te nem tudsz örülni az apróságoknak, ő is hajszolni fogja a „majd, ha…” boldogságot. ![]()
És egyáltalán: ne akarj tökéletes szülő lenni! A tökéletes szülő szorongató, nyomasztó. Az elég jó szülő hibázik, de képes korrigálni. Ez tanítja meg a gyereknek, hogy a hibázás nem a világ vége. Az a szegény szülő lehet néha fáradt, szomorú vagy dühös. Mutasd ki, mondd ki! Ezzel jelzed, hogy a felnőtteknek vannak ilyen-olyan érzelmei, amiket nem gáz megélni, kezelni. ![]()
A boldog gyerek nevelése ott kezdődik, hogy te elkezdesz dolgozni a saját mentális egészségeden. Ha te képes vagy mentalizálni, ha te tudod kezelni a stresszt, és ha te mersz sebezhető lenni, akkor a gyerekednek megadod a legfontosabb iránytűt: a hitet, hogy bármi történjék, ő elég és képes megoldani. Szóval, ahelyett, hogy azon aggódnál, elég fejlesztőre hordod-e, inkább ülj le vele a földre várat építeni, és nevessetek egy jót, ha összedől. ![]()
