A nehezen megszerzett békaepe készletembe lefogadnám, hogy ettől a kérdéstől vagy lefagytál egy pillanatra vagy azonnal elkezdted pörgetni a belső mozidban, hogy mi mindened nincs még meg a hollywoodi happyendhez. De mi a szomorúszemű petymeg a boldogság tulajdonképpen? 
A fogyasztói társadalom eladta nekünk azt az óriási hazugságot, hogy a boldogság egy állandó, extatikus vigyor, egy magasszinten kiegyensúlyozott rózsaszín lebegés. 
S ha egyszer beérsz a boldogság feliratú célba, akkor nincs hiteled, ám tökéletes az alakod; pálmafás a háttér, fűszoknyás lányok helyett téged csodál a nagyon dögös álompasid; a gyerekeid szófogadóak és a mosógéped önteregető. 
Hát nem! 
A valóságban az agyad nem arra lett huzalozva, hogy folyamatosan ússzon a boldogsághormonokban. Ha mindig csúcson pörögnél, az idegrendszered egyszerűen kiégne. 
Nem bírná a terhelést. A valódi, tudományosan is mérhető jóllétünk két nagyon különböző, mégis egymást kiegészítő szinten dől el.
Egyrészt ott vannak a pillanatok. 
A dopamin- és oxitocincseppek. 
Amikor beleharapsz egy csodálatos csokitortába, amikor kapsz egy váratlan bókot, vagy amikor elkap a flow-élmény munka közben. 
Ezek a pillanatok csodálatosak, színesek, de múlandók. Olyanok, mint a tűzijáték: fellőjük, ragyog, aztán elalszik. 
Ha csak ezeket kergeted (ezt hívjuk hedonista boldogságnak), gyorsan rászoksz az inger-mókuskerékre, és jön a csalódás. 
A boldogság mélyebb, tartósabb alapja ugyanis az elégedettség (a tudomány nyelvén a szubjektív jóllét). 
Ez nem egy hirtelen jött érzelmi hullám, hanem a háttérprogram. Az a belső, csendes tudat, hogy az életednek van értelme, iránya és értéke. Az elégedettség nem a problémák hiánya, hanem az a magabiztosság, hogy képes vagy megküzdeni velük. Mindaz, ami azt mutatja, hogy rendben vagy magaddal és a világoddal. 
Ám van itt valami, amit a legtöbben próbálnak elbliccelni: a felelősség. 
Senki nem fog eljönni értünk fehér lovon, hogy boldoggá tegyen. 
Se a kormány, se a házastársad, se a lottónyeremény. A kutatások szerint a boldogságszintünk kb. 40%-áért a saját, tudatos napi döntéseink és mentális szokásaink felelnek. A te kezedben van a felelősség, hogy hogyan húzod meg a határaidat, mire irányítod a figyelmed reflektorát, és hogy képes vagy-e észrevenni a jót a mindennapi darálóban. 
Nézd meg, hogy megvannak-e az életedben az apró, csillogó pillanatok, és megvan-e mögöttük a mély, stabil elégedettség. 
Ha pedig valami sántít, ne mutogass másra: vállald a felelősség oroszlánrészét, és kezdj el apró lépésekkel újratervezni! Mert az életedet nem átváltoztatni kell, hanem megtanulni jól élni benne. 
