Leépülés, demencia, elbutulás, az értelem és a személyiség szétesése… az öregedés egyik rettegett állapota, amely az érintettnek sem könnyű, ám a családnak, szűkebb-tágabb környezetnek embert próbálóan nehéz.
A demencia tünet és betegség is egyszerre, amelyet az agy szerkezeti károsodása okoz. Több típusa és számos oka van ennek a „jelentős neurokognitív zavar” hivatalos névre hallgató problémának, amely ma még nem gyógyítható, ám késleltethető, lassítható, valamint tünetei enyhíthetőek.
Ez a rohadék is olyan sunnyogva, alattomosan közelít, mint a rák: az első tünetek megjelenése előtt akár évtizedekkel korábban is kezdődhet maga a betegség. Ráadásul a korai tünetek önmagukban hétköznapinak is tekinthetőek: enyhe szellemi hanyatlás, nyelvbotlások, szófelejtések, figyelmi problémák tűnhetnek szórakozottságnak, pillanatnyi kihagyásnak. Mit is akartam mondani?! … Ja igen… Hogy ez bizony néha a korral jár… De azt is hozzá kell tennem, hogy az orvosok (bocsi a kivételtől) hajlamosak mindent az öregedés számlájára írni egy bizonyos életkoron túl, így elbagatellizálva a korai jeleket vagy más betegségek hasonló panaszait, ami esetleg gyógyítható lenne. De ha már tuti diagnózis a demencia (bármelyik típusba is tartozzon), akkor gyakran a család hajlamos homokba dugni a fejét. Tény: végtelenül lehangoló és fájdalmas az a perspektíva, amit a kóros leépülés magával hoz.
Amikor azonban a tünetek markánsan jelentkeznek, akkor már közvetlen a probléma jelenléte. Ilyen tünet a rövid- és a hosszútávú memória zavara, újabb ismeretek tanulásának nehézsége, meglévő ismeretek használatának zavara. Jellemző például, hogy a saját személyére vonatkozó adatokkal is bajban van az érintett: nem ismer fel családtagot vagy már nem tudja felidézni korábbi foglalkozását. Gyakori szimptóma a beszédértés, mozgás, cselekvés zavara, megszokott tárgyak felismerésével kapcsolatos gond, továbbá már az önellátással is gubancok vannak (elfelejt inni, fürdeni, főzés sem megy a régi módon, stb.).
Ekkorra már a közvetlen környezet, a hozzátartozók sem kerülhetik meg a helyzet tudatosítását. Iszonyú teher ez az egész családnak, mentálisan, anyagilag, szociálisan, mindenhogy. Ráadásul a folyamat nagyon hosszú tud lenni, ahol napi szinten kell szembesülni a veszteséggel, gyásszal, az egyre gyomorszorítóbb, szívszaggató szituációval: szerettünk veszti el az emlékeit, a képességeit, a gondolkodását, a személyiségét, önmagát.
Mit tehet a család?
Borzasztóan kívánatos lenne, hogy a beteg, de főleg a családja minőségi, pszichés és szociális segítséget kapjon. Nagyon kéne a feszültségmentesítés, a korrekt tájékoztatás, gondozási tanácsadás, pszichológiai támogatás. De a magyar egészségügyet ismerve… áááá ….. nem is megyek ebbe bele. Úgyis tudjátok miről beszélek.
S ha már beütött a krach és szerettünk demenciával küzd, akkor neki (és az egész családnak) segíthet a pozitív viselkedés, ami a következő pszichológiai szükségletek kielégítését jelenti:
• Komfort – biztonság – megnyugtatás (Így tudunk törődni vele és magunkkal, vigasz nyújtunk, egyfajta oldott hangulat megteremtésével. Nem érdemes katasztrofizálni, előre elsiratni, már ekkor gyászba borulni. Az senkinek nem segít.)
• Identitás – önazonosság (Fogadjuk el olyannak, amilyen, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha fordul ki önmagából. Ő sem így képzelte el.)
• Kapcsolat – kötődés (Az elfogadással, odafigyeléssel, a szeretet kifejezésével pozitív érzéseket generálunk neki – és magunknak. Ne a veszteségre koncentráljunk, hanem arra, hogy ki ő és mit jelent nekünk.)
• Elfoglaltság (Fontos, hogy állapotához képest segítsük képességei, készségei gyakorlásában, teremtsünk neki tennivalót, kapjon feladatokat.)
A család teszi a dolgát, gyakran erőn felül ott van a beteggel, hordozza a helyzet nehezen viselhető terhét. Óvja az elboruló elme méltóságát, miközben gyakori, hogy maga az érintett képtelen már erre: lehetetlen helyzetekbe keveredik, elkóborol, kontrollálatlanul viselkedik. Ilyenkor nem megúszható egy zárt intézménybe való bekerülés, ami újabb problémákat generál, de legalább védett közeget jelent a beteg számára.
Minél magasabb életkort érünk meg, annál sanszosabb, hogy utolérjen bennünket egy ilyen nyavalya, hacsak… De a megelőzésről, késleltetési, lassítási praktikákról holnaputáni posztomban lesz szó. Addig hátha nem felejtem el, hogy miről is akartam írni.
*Személyes tapasztalatom is van: édesanyám egy elbutulásos betegségben szenvedett. Borzasztóan kemény időszak volt napról napra látni a teljes leépülését, irtózatosan nehéz döntésekkel. Tettem azt, amit tehettem: ott voltam vele, amennyit csak tudtam. A szívem szakadt meg minden egyes alkalommal, egész életemben összesen nem sírtam annyit, mint anyu betegségének hónapjai alatt. De talán éppen ezért tudatosult bennem az, hogy miért kell már MOST vigyáznom magamra: nem tehetem ki a családomat ennek a rémálomnak és nem szeretném egy cserép dracénaként (sárkányfa ) tölteni életem utolsó hónapjait, éveit.
Előzd meg!
Na de mivel lehet késleltetni, enyhíteni? Írok néhány ellenszert, de azt muszáj hangsúlyozni, hogy csodaszerek nincsenek. A már kialakult betegséget gyógyítani (a tudomány mai állása szerint) nem lehet és nagyon-nagyon-nagyon sok, még annál is több tényező befolyásolja. Viszont nyerhetünk néhány minőségi (jelenlegi és jövőbeli) életévet, ha figyelünk pár dologra.
Figyelem! Abszolút ismert, köztudott és már-már közhelyes praktikákat mondok. Éppen ezért (vagy ennek dacára?!) lécci vedd komolyan őket!
A prevenció legegyszerűbb módja, ha nem a tünetekre, nem a betegségre koncentrálunk, hanem már életünk sokkal korábbi szakaszaiban – aggódás helyett – megpróbáljuk megelőzni a nyavalyát. S ezzel a hozzáállással egy rahedli más, ocsmány kórság esélyét is csökkenteni tudjuk! Halleluja! Több legyet egy csapásra!
- Nézzük, mit tehetünk: először is odafigyelünk a táplálkozásunkra. Az agyunk, illetve a komplett szervezetünk azt hasznosítja, amit kap. Ha tehát tápanyagban dús, szénhidrátokat, zsírt, fehérjét, rostot, ásványi anyagokat és vitaminokat optimális arányban tartalmazó étkekkel tápláljuk testünket, az szellemünknek is jót tesz. Az agyunk különösen hálás lesz, ha B, D vitaminhoz, omega-3 zsírsavakhoz jut. Kutatások szerint a mediterrán diéta igen hasznos elbutulás ellen (is): sok növényi alapú élelmiszer, viszonylag sok hal és tengeri herkentyű, korlátozott mértékben hús, kevés tejtermék, de sok joghurt és tartós sajt, mérsékelt (mondom mérsékelt!!) borfogyasztás.
- A táplálkozás mellett az életmód segíthet a demencia megelőzésében, lassításában, tünetek enyhítésében: agytorna, értelmes tevékenység, a keresztrejtvényfejtéstől a régi Sokol rádió szét- és összeszereléséig kismillió hobbi, szórakozás, kedélyjavító és örömet adó aktivitás. Sosincs későn nyelvet vagy bármi egyebet tanulni, olvasó- vagy hímzőkört alapítani. A lényeg, hogy forogjanak (mit forogjanak?! Szélsebesen pörögjenek!) az agy kerekei.
- A szellemiek mellett piszok hangsúlyos a fizikai aktivitás. Minden életkorban kiemelkedő szerepe van a rendszeres, de legalább heti 150 perc mérsékelt vagy 75 perc lihegésig és izzadásig vitt testmozgásnak. Igen, minden életkorban. Bizonyos életkor felett lehet lassabban, komótosabban, kicsit jajongva, recsegve-ropogva mozogni, de legyen meg a heti egy lihegés-izzadás. Testileg, lelkileg, szellemileg karbantart, hosszú, egészségesen töltött plusz éveket jelenthet a jelenlegi minőségi állapot mellett. És nem, a takarítás, fűnyírás, ablakpucolás, kapálás nem helyettesíti.
- Pihenj! 50 év felett aludj legalább hat-hét órát naponta. Viseltes és üzemszerűen használt agyadat, idegrendszeredet hagyd regenerálódni. Kutatások sora igazolja, hogy a keveset alvóknak sokkal nagyobb esélye van a gyors tempójú szellemi romlásra. A legjobb, ha jó minőségű az alvásod, ha nem gyötörnek rémálmok, ha nem hánykolódsz álmatlanul. Ezt pedig úgy éred el, hogy betartod az előző pár módszert.
- Az elbutulás ellen célszerű a cigit is letenni. Magam majd’ 30 évig füstölögtem, pár éve jöttem le a cuccról – úgyhogy mélyen együtt tudok érezni a dohányosokkal. De azt is tudom, hogy – bár még nagy ritkán sóvárogva gondolok rá -, sokkal jobban érzem magam nélküle. Nem krákogok, kapok rendesen levegőt, nem zihálok, ha fel kell menni három lépcsőfokot, érzek szagokat és sokszor rengeteg pénzt spórolok meg. De komolyan: az a nyamvadt bűzrudacska egy nagy halom ocsmány kór kialakulásában bűnös. Tudtad, hogy a dohányzás az egyik legnagyobb kockázati tényezője a rák kialakulásának? És azt, hogy a rákos halálesetek egyharmadában a dohányzás tehető felelőssé? És nem csak a tüdőt érintő daganatos problémákat generálja, hanem további tizensokféle rák esetében igazolható a füstös bűnös. Továbbá, számos egyéb nyavalyának is a melegágya.
- Mindezek mellett, tessen szűrővizsgálatokra járni és normál értéken belül tartani a vérnyomást, koleszterinszintet, vércukrot. S mindez az előző intelmek betartásával már gyerekjáték lesz.
- Végül, de messze nem utolsó sorban: a jó emberi viszonyok, barátok, családi kapcsolatok elképesztő védőfaktort jelentenek a demenciával szemben. Támogató jelenlét, beszélgetések, együttlevések, érzelmi támaszok óriási erőt képviselnek.
Még valami: kérlek, ne is mondj olyat, hogy „áááá_én_azt_úgysem_érem_meg”. És olyat se, hogy „akkor_már_nekem_mindegy_úgysem_tudok_magamról”. Az is gyenge érv, hogy „már_mondtam_a_családomnak_lőjjenek_le_ha_ilyen_állapotba_kerülök”. Mert mi van, ha megéred azt a kort? Akkor már késő lesz nyafogni. Másrészt pedig megteheted a gyerekeiddel, pároddal, unokáiddal, hogy végignézeted velük lassú szétesésedet? Okozhatsz-e ekkora bánatot nekik? Nyilván nem fognak lelőni… Hát a saját méltóságodra gondolsz-e? Tényleg teljes kiszolgáltatottságra ítéled magad?
Kis odafigyelés magadra MOST és egészen pozitív lehet a jövőképed…
