El tudjuk képzelni, hogy mit érez egy kisebb vagy nagyobb gyerek a szülei válásakor? Dehogy tudjuk! Vagy csak különösen fejlett empátiával. De akkor sem igazán. Egyfelől a kisebb gyerek teljességgel nem érti a helyzetet. Az ő egyszerű világában apa, anya, gyerek, így együtt A család. Akkor is, ha voltak viták, akkor is, ha voltak érthetetlen konfliktusok. Ha pedig béke és nyugalom uralkodott otthon, akkor meg pláne néz az a szegény kölyök, mint hal a szatyorban. A biztonságát jelentő viszonyokat rúgják ki a lába alól. A stabilitás szőnyegéről orbitálisan esik hanyatt.
Ráadásul a gyermeki gondolkodás totál más, mint a felnőtteké. Érzékeny csápokkal fogja az érzelmi hullámokat, de nem érti. Sokszor szava sincs rá, hogy mit érzékel. A gyermeki világban mindennek az alfája és omegája ő maga: egyszemélyben ok és okozat. Tehát bármi történik a környezetében, az róla szól. Ha jókedv, szeretés, nyugi van, az az ő biztonságát jelenti, ha háború dúl és csapkodnak a negatív villámok, akkor vele van baj, ő nem volt (elég) jó. Nem érti, nincs rá szeme, tudása, hogy rajta kívül is vannak történések. Ő maga minden viszonyítás alapja.
Szóval egy békés, érett felnőtt módjára menedzselt válást is megszenved a sarj. Ám mert a kölkök piszok rugalmasak tudnak lenni, egy épeszű, empatikus módon vezérelt családszétesést komolyabb sérülések nélkül meg tudnak úszni.
Ám rendre azt tapasztalom, hogy a felnőttek igen hülyék tudnak lenni váláskor. Mondjuk ki nyíltan: idiótán képesek viselkedni. Előjön minden sértettség, addig ki nem mondott sérelem, a kudarcos kapcsolat frusztrációja, egy elrontott élet mély megélése és kétségbeesett revansvételi szándék. A másik felnőttön. Ám a gyerek kapja telibe.
Az a gyerek, aki kötődik anyjához, apjához, szereti mindkettőt, mert erre van huzalozva. És abban a pillanatban, amikor választásra kényszerítik meghasonul a nyomorult pára. Belefeszül abba, hogy szeretheti-e apát, akiről a volt asszonya meggyőződéssel és fennhangon állítja, hogy egy narcisztikus, önelégült bántalmazó. A volt férj pedig vagy kétségbeesetten védekezni kezd vagy ellentámadásba lendül és rivalizálni kezd exével idiótaságban.
Egyszerűen elfelejtik, hogy valaha szerették egymást, kötődtek egymáshoz, gyereket terveztek és csináltak. A most figyelmen kívül hagyott csemetét együtt akarták. Nem lehetne, hogy az egyszervolt összetartozásra, szeretetre és annak gyümölcsére tekintettel legyenek? Hogy ne mérgezzék azt, akinek anno annyira örültek. Hogy saját játszmájukba ne vonják be azt, aki a legkevésbé tehet az egész konfliktusról?
Miért kell tulajdon húsukkal és vérükkel nagyon alaposan kicseszni azzal, hogy lojalitáskonfliktusba kényszerítik: a jobb sorsra érdemes dedet azzal macerálják, hogy kit szeret jobban, kit válasszon, kiről mondhat jót vagy rosszat. Mondom még egyszer, nagyon nyomatékosan: az a gyerek mindkettőjüket szereti. Akkor is, ha a szülők magukból kifordulva csinálnak hülyét egymásból és magukból. És akik rettenet csodálkoznak, hogy az a válásig fantasztikusan fejlődő csemete elkezd fura szokásokat felvenni: újra bepisil, felesel, dadogni kezd, romlik a magatartása (tanulmányi eredménye), szemmel láthatóan szorong, verni kezdi a babáját, agresszív lesz, nemsorolomtovább.
Érteni kéne azt is, drága válófélben lévő szülők, hogy a gyerek nem tulajdon. Se nem anyáé, se nem apáé. Mindkét szülőjére szüksége van, mert mindkettő élete része. Optimális esetben pedig a szülőnek is, mindkét szülőnek fontos a saját gyereke. Azzal büntetni a saját sérelmünkért a másikat, hogy megfosztjuk közös gyártmányunktól nettó kicsinyes bosszú azért, mert MI nem voltunk képesek felnőtt üzemmódban rendezni a saját konfliktusainkat. Ilyen az, amikor egy felnőtt gyerekesebb tud lenni a gyereknél.
Szóval, kedves Felnőttek, lehet, hogy ne csupán jogilag legyetek felnőttek, hanem érett személyként tudjatok viselkedni akkor is, ha épp nehéz élethelyzetben vagytok? Felül tudtok emelkedni egyéni érdekeiteken, ha szemetek fényét kéne megvédeni? Tudjátok-e okosan szeretni a közös gyerek(ek)et? Tudtok-e szépen válni, ha már nincs más megoldás? És – épp a gyerek érdekében – tudtok-e szépen válni, ha már nem tudtatok harmonikusan együtt élni? Lécci, próbáljátok meg. A közös múltatok, szerelmetek és az azt megtestesítő emberi lény kedvéért. A gyereketekért.