Összeszoruló gyomor, mázsás súly a mellkason, torokban dobogó szív, bénító dermedtség. Kinek lennének ilyen szorongató érzései? A félelem, a szorongás mélyen kódolt érzelmek, de a legtöbbször a pokolba kívánjuk, mert annyi, de annyi bajt tudnak okozni.
Például nem tesszük meg, amit szeretnénk (vagy amit kell), mert félünk, hogy mit fognak szólni. …mert nem vagyunk elég jó hozzá. …mert úgyse fog sikerülni… Elménk automatikusan dobálja a kifogásokat, még csak nem is kell erőlködnie. Simán lefékez, gáncsoskodik, megbénít.
Mi pedig nem tesszük, nem merjük, beleragadunk a szorongásba. Nos, az a rossz hírem, hogy a szorongást, a félelmeket nem lehet kidobni, mint egy elnyűtt cipőt. Nem lehet letenni, mint egy teli szatyrot. A kis (néha dögnagy) nyavalyás ott van velünk. Persze lehet kisebbíteni, lehet kordában tartani, de teljesen megszüntetni nem. Ez van. Te pedig naponta harcolsz vele, s ha néha te nyersz, akkor megteszed, amit akarsz, ha pedig ő győz, akkor nem teszed. És általában a szorongás diadalmaskodik, hogyrohadjonmeg. Napi szinten megy tusakodás, mérhetetlen energiákat felemésztve. Az állandó küzdés mellé beszerzel némi bűntudatot, önvádat, naugye_hogy_egy_szerencsétlen_kis_cickány_vagyok típusú önmegerősítést.
DE! Gondoltál-e már arra, hogy a szorongásaidat, félelmeidet egyszerűen tudomásul vedd? Hogy nem kell harcolni velük, hanem egyszerűen adottságként kezelni. Mint ahogy elfogadod és azzal élsz együtt, hogy balkezes vagy, hogy nincs jó zenei hallásod, és kék a szemed. Ez van, ezt dobta a gép. Meg azt, hogy számos nehéz érzésed van. De mi lenne, ha egyszer nem küzdenél vele, hanem tudatosítva magadban, hogy ott van veled, és ennek dacára teszed, amit tenned kell.
Nem elnyomod, nem figyelmen kívül hagyod, hanem egyszerűen mész az utadon, csinálod, amit csinálni akarsz. Érzékelve a veszélyt, a félelmed, haladsz a célod felé.
Valahogy úgy képzeld el, mint aki egy szakadék szélén áll. Tudja, hogy ott tátong a mélység, látja a veszedelmet, de stabilan áll lábán, nem szédeleg, nem azzal foglalkozik, hogy jajistenem, hanem szépen, óvatosan cselekszik. Uralja a szitut. És halad. A szorongással együtt.
