Valentin nap van. Valentin, azaz Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Február 14-ét szent áhítattal ünneplik a virág-, biszbasz- és csokiárusok, valamint a fogyasztói társadalom marketingesei.
A szerelmesek pedig élvezik vagy megpróbálják túlélni ezt az érzelmet. Na de mi is az a szerelem? Nehéz kérdés, nem csupán költők, írók, festők, zenészek, és egyéb művészek keresték, keresik erre a választ, hanem a tudomány emberei is. Naná, hiszen nyilván őket is leteperte már ez a kismillió jelzővel illethető lelki- és elmeállapot.
Robert Sternberg, amerikai pszichológus alkotta meg a szerelem elméletét. Bár az ő neve főként az intelligencia kutatása kapcsán ismert, lehet, pont ezért került a látóterébe a szerelem is. Mert ugye, ott az értelemnek sok helye nemigen van…
Szóval Mr. Sternberg szerint a szerelemnek három komponense van:
- intimitás – kapcsolati közelség, kötődés értelemben,
- szenvedély, mely a belső késztetést, vonzerőt, erotikát, szexuális ki- és beteljesedést jelenti,
- elkötelezettség, mely tudatos döntés a kapcsolatba belépésről vagy bennmaradásról.
E három elem különböző szintű variációival jön létre a szerelem valamely válfaja. A romantikus szerelemben az intimitás és szenvedély magas, de az elkötelezettség alacsony; a fellobbanó szerelemben pedig a szenvedély az egekig csap, de a másik két tényező a fasorban sincs (még), és így tovább. Izgi, nem? Viszont aláhúznám Sternberg figyelmeztetését: a beteljesült szerelem (ahol mindhárom tényező magas) akkor alakul ki és tartható fenn tartósan, ha tudatosan dolgozunk rajta…
Legyen hát ünnepi szösszenetem nem túl rózsaszínű, ám mérsékelten csillámporos intelme az, hogy szeress szívből, igazán és tegyél érte tudatosan. Ne csak szerelmesként, hanem minden szeretetre épülő emberi kapcsolatodban. Lécci.
