Nem táplálok többé semmiféle reményt országunk jövőjét illetően, ha holnap a mai fiatalság kerül hatalomra, mert ez a fiatalság kibírhatatlan, nem ismer mértéket, egyszerűen rettenetes. – írta Hésziodosz, egy görög költő, gyenge 2700 évvel ezelőtt. Hát, basszus, nincs új a nap alatt.
Két és fél évezrede hangzik el a „bezzeg az én időmben” kvintesszenciájú zsörtölődés. Úgy tűnik, hogy a világ legtermészetesebb és legmaradandóbb dolga, hogy az idősebb nemzedékek tagjai rosszallásukat fejezzék ki a fiatalabb generációk felháborító/vállalhatatlan/vérlázító/erkölcstelen viselkedés- és gondolkodásmódján.
„A fiatalság ma szereti a luxust. Rossz a modora, megveti a tekintélyt, nem tiszteli az időseket s cseveg, ahol dolgozni kellene. A fiatalok már nem állnak fel, ha egy idősebb lép be a szobába. Visszabeszélnek szüleiknek, fecsegnek a társaságban, nyelik az asztalnál az ételt, lábukat keresztbe teszik és zsarnokoskodnak szüleik felett.” – Ezt egy másik ókori görög, Szókratész (Kr. e. 470–399) fogalmazta meg. De akár ma is elhangozhatna, nem?
Egy 18. századi angol prédikátor, bizonyos Thomas Barnes így panaszkodott: „A fiatalok sosem voltak még annyira elfajzottak, mint manapság. Nem tisztelik a hagyományokat, átkozzák mindazt, ami jó és becsületes, és nem félik a hatalmat.”
A XXI. század első évtizedében pedig, az akkor egyetemista lányom visszalátogatott a saját középiskolájába és felháborodva jött haza azzal, hogy „elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak ezek a mai fiatalok. Bezzeg az én időmben ezt nem lehetett a suliban megtenni!” – és nem értette, hogy miért kacagom könnyesre magam.
Szóval nincs új a nap alatt. A fiatalabb nemzedékek mindig lázadók, tiszteletlenek* (vagy annak látszanak), máshogy gondolkodnak, tabukat döntögetnek, nyersebbek, Furcsán érthetetlenek. Próbálnak alkalmazkodni a világhoz, amelyet mi teremtettünk a számukra. Mert bizony a felelősség a mienk (is): a mai fiatalokat mi neveltük, a mi gyerekeinkről, unokáinkról beszélünk.
Összességében se nem jobbak, se nem rosszabbak. Mások. Az adott korban helyt állni akarók. A jelen kihívásaival küzdők. Amilyenek mi is voltunk. Emlékeztek, ugye?! Sápítozás, zsörtölődés, dohogás, szemforgatás, bezzegamiidőnkbenezés helyett meg kéne próbálnunk – visszagondolva saját, egykorvolt ifjúságunkra – megértőbben, elfogadóbban állni hozzájuk. Elvégre mi teremtettük őket…
Megjegyzem a tiszteletet kiérdemelni lehet, kikövetelni sosem…
