Imádom a kutyákat. Kettő is található a háztartásban, rendes faluszéli keverékek. Pumpui közepes termetű, golden retriver beütéssel rendelkező tündér. Zsömi szálkásszőrű tacskó kinézetű, ám valójában egy schnauzer mix és egy beagle szerelemgyereke. Ők ketten az első perctől kezdve megbonthatatlan cimbiózisban élnek. Én pedig ájultan rajongok értük és rengeteg tanulok tőlük. Rólunk, emberekről.
A tananyag
- Csak nyitott szívvel lehet közelíteni hozzájuk. Ismeretlen kutyust nem lehet csak úgy letámadni, a te akaratod szerint megsimogatni, dögönyözni. Készen kell állnia a barátkozásra, de neked is! Mint egy bimbózó szerelemben: először óvatos pillantások, némi információcsere (humánoknál beszélgetés, ebeknél szimatolás), finom gesztusok, diszkrét tapogatások. Kölcsönös szimpátia esetén aztán jöhet a nagy egymásra találás, simogatás, nyalogatás, faroktő vakargatás. Mint egy bimbózó szerelemben. Tartós kapcsolatban pedig meg kell tanulnunk a viselkedését értelmezni és tiszteletben tartani a határait. Nem tehetsz meg vele akármikor akármit. Az eb önálló, érző lény, egy egyéniség. Nem a tulajdonod, még akkor sem, ha ténylegesen a tulajdonod. És pont így van embertársainkkal is: értelmezd a viselkedését; légy azzal mindig tisztában, hogy ő egy másik ember, és soha, de soha nem lesz a tulajdonod, akkor sem, ha történetesen feleségül/férjül vetted vagy éppen te nemzetted.
- Egy kutya, ha akar valamit, bátran tudtodra adja. Nagyobbik kutyánk, Pumpui ha szeretgetésre vágyik, simán szétfeszegeti a térdeimet a fejével, beáll a lábam közé és vakartatja azt a formás hátsóját óraszám. Ha játszani kell vele, akkor a mancsával bökdös. Az ajtón is pont így kopogtat be, ha a kertből be akar jönni a lakásba. Nem agyalog azon, hogy most kérhet-e, szólhat-e. Ha szüksége van rád, azon nyomban jelzi. Mi humánok meg agyonbonyolítjuk: tehetem-e, lehet-e jelezni, ha valamire szükségem van, vagy szépen körül kell írni, el kell járni a társadalmi konvencióknak megfelelő koreográfiát. Maximum a legszűkebb körünk tagjainak (társ, gyerek, szülő, tesó, kebelbarátok) fejezzük ki egészen nyíltan szükségleteinket. De még nekik is ritkán mondjuk ki egyértelműen, hogy aktuálisan nagyon vágyunk egy ölelésre vagy némi magányra.
- Szőrös családtagjainktól az is eltanulandó, ahogy a konfliktusokat elrendezik. Pumpui és Zsömi néha összekapnak egy-egy játékon vagy a kergetőzés hevében a kicsit letarolja a nagy, hát összemorrannak, kicsit ordítanak egymással, oszt’ jónapot. Megdumálják ott helyben, nem dédelgetik a sérelmet (bár Zsömi hajlamos az utólagos dramatizálásra), nem söprik a szőnyeg alá. De ezzel kész is. Túlvannak rajta, elfelejtik, lehet tovább haladni. Tudják, hogy egy kicsi (vagy nagy) konfliktus nem írja felül a köztük lévő szeretetköteléket. Ezt csak mi, humánok gondoljuk.
- Az ebek csak őszinte, vegytiszta érzelmekkel viseltetnek irántad és ezt ki is fejezik. Semmi hátsó szándék, nulla színlelés. Ha szeret, akkor szeret. Így egyszerűen: túlgondolás, agyalgás, gyanakvás, sandaság nélkül kifejezi, hogy mit érez. Te pedig boldogan elfogadod, jó esetben viszonzod. Érzed, hogy fontos vagy neki, megmelengeti a lelked az önzetlenül áradó emóció. És ha egy humán közelít feléd pozitív érzelmekkel? Örömmel elfogadod vagy elkezdesz aggódni, gyanakodni, hogy jaj-mit-akar, biztos-viszonzásra-vár, fogalmam-sincs-mit-szerethet-rajtam. Ha a kutyád szeretetét el tudod fogadni, akkor vajon egy másik ember feléd irányuló érzelmeivel miért birkózol meg nehezen?
Téged mire tanít a kutyád?
