Olyan egyszerű lenne az élet, ha nem lenne bonyolult. Valaki vagy jó ember vagy rossz. Okos vagy buta. Valami zseniális vagy tökpara. Szeretek vagy utálok. Szeretnek vagy utálnak. Barát vagy ellenség.
Észrevetted már, hogy állandóan végletekben gondolkodunk? Igen vagy nem. Fekete vagy fehér. Pedig valójában nagyon kevés dolog van, ami valóban csak két állapotú. Az egyik ilyen az áldott állapot: terhes vagyok vagy nem. Kicsit terhesnek nem lehet lenni.
Ha a szürkének van ötven árnyalata, akkor az életnek meg csiliárd. Jó, belátom, hogy sokkal egyszerűbb eligazodni az életben, ha valami ilyen vagy olyan. Két dobozba sokkal egyszerűbb pakolni, mert egy sokfiókos komódba. Pedig hát az élet csupa szín, csupa árnyalat. Inkább skálákban kéne gondolkodnunk, mintsem kétosztatú ellentétekben. Beszélünk vérvörösről, rézszínről, pipacsról, kárminról és cinóberről – végsősoron mindegyik piros, mégis mekkora a különbség. Nem kéne ezt a logikát transzferálnunk más, fontos dolgokra?
Mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, ha legalább megközelítőleg árnyalnánk véleményünket, gondolkodásmódunkat – a nagyon szigorú és merev struktúrákat létrehozó skatulyázás helyett. A kategorikus véleménygazda nem betegedne bele abba, hogy a világ csak nem akar ilyen rugalmatlan felosztásban működni. Az élet csupa szín, csupa árnyalat! Néha sötétebb, néha világosabb…
A dolgok árnyaltak, s benne egy ember milyensége a legárnyaltabb. Mondhatjuk rigorózusan, hogy ilyen vagy olyan, de valójában hihetetlen mennyiségű (szín)árnyalattal írható le. Használjuk hát a finom megkülönböztetéseket, érzékeljük és érzékeltessük a tónusokat. Elő a színpalettákkal!
