Ülök a vonaton/buszon/metrón, nézem az embereket.
Látok trendi cuccban parádézó fiatalokat, harsányak vagy éppen telefonjukba bújnak és élnek virtuális életet. Megakad a szemem egy nagydarab, kigyúrt, agyontetovált pasin, akinek a karjában egy pöttöm, ám nagyon is öntudatos tacskó szemlélődik vidáman. Nem messze tőlem ül egy sokszoknyás, fejkendős néni… néni? … tán egy tízessel lehet idősebb nálam… Fáradt arcú, ingerült, leharcolt középkorúak mennek munkába, szinte érzem a kiégettségüket, fásultságukat.
Szóval nézem a sokféle embert, mozizok. Látni vélem az életüket, történeteiket, a nehézségeiket, a vágyaikat, a hurcolt pakkjaikat. Ahány ember, annyiféle sztori. Mégis egy csomószor simán egy-egy jelzővel írjuk le őket: okos, alkesz, kövér. Tényleg egy komplett ember elintézhető ennyivel? Ez egy hülye. Az meg idióta. Egyetlen mondatból, egyetlen pillanatnyi helyzetből nyilatkoztatunk ki markáns és szigorú ítéletet.
A leglepukkantabb csöves, a leglezüllöttebb figura is tündérszép kisgyerekként született, és – higgyétek el – az ő tervei között sem szerepelt az utcán alvás. Valami, valahol, valamikor végletesen elcsúszott az életében. Része volt benne? Igen. Tehet róla? Ki tudja?! Hibázott? Talán. Tévedett? Egészen biztosan. Mint mi, mindannyian. Csak lehet, hogy mi simán szerencsésebbek voltunk, jobb emberek vettek körül.
Mondom: őrületes különbségek vannak. Szegény-gazdag, fiatal-öreg, okos-buta, szép-csúnya, napestig sorolható a különbség. Egyben azonban egyformák vagyunk: megszülettünk és egyszer majd meghalunk. Hogy e két pont között mi minden történik, az sokszorrengeteg tényező függvénye. És nem minden csak rajtunk áll. De ami rajtunk áll, abban vajon megteszünk mindent, amit akarunk? Egyáltalán: tudjuk, hogy mit akarunk? Persze, mindenki boldog akar lenni. (És tessék mondani, az mi a varangy? Kis diétával megszerezhető? Elolvasok két Coelho-idézetes könyvet, és belémköltözik a csillámporos zen? Óbárcsak!!!)
Minimálprogramként persze működik a „csak éljem túl ezt a napot” mentalitás is. Van ilyen és néha kell is. Zűrös időszakban működhet ez a stratégia. De hosszabb távon? 1-5-20-60 év távlatában nem tűnik túl jónak. A tervezésről, célok kitűzéséről nem most fogok értekezni, így is túl sokat írok. (Mások hogy csinálják, hogy oly röviden, s oly frappánsan tudnak fogalmazni? Ááá, következő karácsonyra valami beépíthető tömöríteni tudást fogok kérni, szövegmikráló kézikészüleket. ) Most legyen elég annyi, hogy rém praktikus kitalálni, hogy merre menj, mert az indulásra késztet. Különben állandóan egyhelyben toporogsz, mint az a bizonyos galamb. És az ácsorgásnak is helye van néhanap, csak ne csodálkozz, hogy közben az idő vasfoga elzúg feletted… Közben pedig a magad sztoriját te írod. Te írod? Írod?
