Az embereket sokféle módon lehet kategóriákba sorolni. De van három típus, akiket biztosan érdemes elkerülni vagy valami jó kis védelmi rendszert kiépíteni ellenük. Mutatom őket.
Örömgyilkos
Beszédes név, a te örömödet, jókedvedet, boldogságodat egyetlen lézerprecíz vágással, tőből lemetszi. Jellegzetes párbeszéd:
– Képzeld, annyira boldogok vagyunk, kisbabát várok!
– Meg vagy te őrülve?! Gyereket szülsz a mai világba?! Csak ki fog használni!
Te pedig leforrázva állsz a boldogságoddal és nem érted, hogy miért nem tudott veled örülni. Valójában ez az ő problémája, nem neked kell megoldani, de – sajna – téged is érint. Pechesebb esetben az örömgyilkos típus közeli hozzátartozónk: anyukánk, nagypapánk, nagybácsink. Sok fájdalmat, keserű perceket tudnak okozni, miközben nem is érzékelik, hogy mennyire bántanak. Sőt! Meg vannak győződve arról, hogy merő jóindulatból hívják fel a figyelmünket a közelgő katasztrófákra, szeretetteli aggódásból vetítenek komor jövőképet, miközben miszlikbe szeletelik pozitív érzelmeinket. Az értelmesebbjének el lehet magyarázni, hogy miért gáz ez a fajta hozzáállás. De ha csak a szomszéd néni vagy régi kolléga tartozik ebbe az embercsoportba, akkor egyszerűbb (jóóó nagy ívben) elkerülni őket.
Időrabló
Második – kerülendő – embertípus az időrabló. Teljesen lényegtelen és cseppet sem fontos információkkal áraszt el. Hosszan. Nagggggyon hosszan. Rettenetesen unalmasan. Tipik monológja (merthogy vele nem beszélgetünk, hanem csupán hallgatjuk. Hozzászólni reménytelen. Szóval kábé így képzeld el a mondandóját
– Kedden lementem a boltba párizsiért. De lehet, hogy szerdán. Nem, kedd volt az, mert jött a gázos. De nem, mégiscsak szerda lehetett… vagy kedd? … és így tovább, a végtelenségig.
Semmi lényegi mondandója nincs, azt viszont borzalmasan körülményesen. Úgyhogy, ha – véletlenül – mégis lenne fontos közlendője, nem jutunk el addig, mert nyitott szemekkel elaludtunk a monoton szóözönön. Ráadásul általában bőrlégzést folytat az időrabló: még levegőt sem vesz a végeérhetetlen monológban, hogy legalább ott, udvariasan (és baromi gyorsan) elköszönjünk és kimeneküljünk a szituból.
Energiavámpír
Harmadik – mindenki által jól ismert – típus az energiavámpír. Akivel bármilyen rövid kis interakció után is úgy érzed, mint akit ledaráltak. Elcsigázott, erőtlen és nyűgös leszel. Mintha elszívta volna minden életerődet. Normál esetben a jó emberi kapcsolatokban töltődsz, felfrissülsz, jó érzések árasztanak el. Mérgező kontaktok esetén enervált leszel, nyugtalan és letört. Az energiavámpírral való kapcsolat durván elbillen – természetesen felé: minden róla szól, ő drámázik, hisztizik, mártírkodik, folyton kritizál, panaszkodik vagy irányítani akar. Minden róla szól. Te maximum asszisztálhatsz.
Az igazi probléma akkor kezdődik, ha az ilyen emberrel tartani kell a kapcsolatot, mert mondjuk a főnököd, vagy az édesapád. Ez esetben különösen empatikus asszertivitással ordítsd le jól a fejét. Nem ám, viccelek, nehogy üvölteni kezdj! Inkább tényleg vedd elő az agressziómentes kommunikációdat és nyomatékos, szelíd énközlésekkel, tárgyilagosan mondd el neki, hogy az ő viselkedése mennyire rossz neked. A viselkedést minősítsd, ne a személyt! Ha nem kell kapcsolatban maradni, akkor az elkerülés lehet a bevált védelem.
Úgy hiszem, tapasztalom, hogy külön-külön is nehéz az ilyen típusokkal találkozni. Az el sem akarom képzelni, hogy milyen lehet egy örömgyilkos, időrabló energiavámpír… 😵😁
