Drága Uraim! Különösen, ti, 40+, 50+ és 60+ korosztályba tartozók, feltűnt már, hogy kortársaitok, barátaitok, haverjaitok, cimboráitok elkezdtek hullani, mint a legyek? De legalábbis elkezdtek beújítani mindenféle kórságot, nyavalyát, kisebb-nagyobb betegséget. Túl egyszerű lenne lerendezni azzal, hogy „háááát, igen, múlik az idő, öregszem”. Ami tényszerűen persze igaz, de azért nem kéne idejekorán megförmedni. Egyetértesz?
Tudom, hogy ősi ösztönnek és jelenidejű elvárásoknak egyszerre eleget téve próbáltok felelősségteljes családfenntartók, keményen helytálló munkavállalók, odaadó apukák lenni. A zsigeri kód és a magaddal szemben támasztott igények sarkallnak a számszerűsíthető teljesítmények elérésére, a társadalmi és szűkebb környezet elismerésének kicsiholására. Miközben tele vagy kétellyel, bizonytalansággal, szorongással. Észre sem veszed, de belefeszülsz a férfiszerepek (hogynemondjam macsótempó) szorgos építésébe, s elfeledkezel vagy tudatosan szorítod háttérbe saját magadat, önnön igényeidet. A kép, amit oly’ szisztematikusan alakítgatsz a külvilág felé vajon hasonlít-e arra a személyre, aki ott él benned? Arra, aki ténylegesen vagy? A külső kép és a belső envalód vajon egyezik-e?
Nem kell belehalni
Lehetséges, hogy az évek alatt valahol elvesztetted önmagad? Annyira magadra húztad a realista, két lábbal a földön járó, egy (és csakis egy!) dologra maximálisan koncentrálni tudó, teljesítményt hajszoló FÉRFI szerepét, hogy alatta már alig-alig találod az érzelmekkel teli, szeretet- és figyeleméhes, ám éppen ezért esendőnek vélt önmagad.
Sérülékeny vagy (te is), de ezt a világ minden kincséért sem árulnád el. Ezért visel meg rettentően, ha a karrieredben egy pici törés keletkezik. Ezért fordul elő, hogy egy-egy csúnyább szakításba, válásba beledöglesz. Ezért találod nehezen a gyerekeddel, nopláne kamaszoddal a hangot. Ezért építesz nehezen kapcsolatot, bizalmatlan vagy az emberekkel, mint egy kóbor kandúr. Ezért nem beszélsz egészségügyi problémáidról még a legközelebbi barátaidnak sem. Férfiember meg különösen nem szeret gyengének mutatkozni.
Tudod, szembenézni önnön helyzetünkkel, nehézségeinkkel, elfojtott és letagadott érzéseinkkel, vágyainkkal komoly erőt igényel. Igazi férfi szupererőt. Hidd el: emóciókról, nehézségekről beszélgetni nem úri huncutság, nem szimpla női nyafi. Nem para külső nézőpontra szert tenni. Egyáltalán nem gáz szakemberhez fordulni. (Ráadásul egy jó segítő szakember – és ez nem a reklám helye – nem csupán az érzelmek körül pörög, hanem rákérdez a gondolkodásmódra, a viselkedésre, a miértjeidre, hogyanjaidra és hogyantovábbjaidra. Semmi olyat ki nem énekel belőled, amit nincs is benned. Tök átlátható, racionális módon dolgozik.)
Szóval nem kell mindig, minden keresztet egyedül elhordoznod. Jó lenne, ha elfogadnád, hogy emberből vagy, aki messze nem tökéletes, olykor gyarló, esendő és igen, sebezhető is. Lazulj le egy varangyfülnyit, nem kell belestresszelődni minden ügybe, merj segítséget kérni, ha kell. Lécci. Szerintem te is vágysz minőségi, egészségesen, kiegyensúlyozottan, boldogan töltött nyugdíjas évekre. Vagy tévednék?
