Na, most már tényleg, de ma tutira felhívom/rá írok… 📞 Rég láttam, ezer éve nem beszéltünk, hiányzik, kedvelem. Mi lehet vele? …. aztán közbejön valami, elsodor az élet és nem hívom fel, nem írok rá, nem keresem. S ha néha eszembe jut, hogy mégiscsak jó lenne, kis bűntudatos sóhajjal gondolatban felírom a felhívandók hosszú (egyre hosszabbodó) listájára: Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárba’…
Rég látott barátok, ismerősök, rokonok lényegesen többször jutnak eszembe/szívembe, mint ahogy fizikai valónkban találkoznánk. Pedig igényem lenne a megölelgetésükre, a mi-minden-történt-az-elmúlt-száz-évben-veled típusú beszélgetésekre. De leginkább egyszerűen arra, hogy vele lehessek, eszmét cserélhessünk a világ dolgairól, lássam, tapintsam, szimatoljam, belebújhassak az aurájába. Hiszen fontos nekem, szeretem, életem része (volt?). 👩❤️👨
A magam részéről nem szoktam önérzeteskedni abban, hogy keressek-e valakit, akire aktuálisan rágusztálok. 😉 Nem csinálok központi problémát abból, hogy mindig-én-hívom-ha-fontos-vagyok-keressen-ő. A legszebbnek induló kapcsolatok is simán ki tudnak lapulni, ha megkezdődik a ki-kit-hív-fel strigulázós versenye. Amennyiben patikamérlegen méricskéljük a kezdeményezést, óhatatlanul elbukjuk a baráti viszonyt.
Ráadásul, jó eséllyel a másik fél is pont abban a gondolati ciklusban futja a köreit, mint én: eszébe jutok… de jó lenne talizni … rá kéne írni/fel kéne hívni … most nem jó … besűrűsödött az életem … áááááá, ez megint nem jött össze … pedig de jó lenne …. és így tovább, körbe-körbe.
Fontos és fontatlan
E ciklus megszakításának alapkérdése: nekem fontos-e? Ha a válasz igen, akkor felhívom/rá írok. (Persze, nem hívom, de nem ezért. 😊) S ha felhívom, akkor majd ő eldönti, hogy örül-e nekem, hasonló érzésekkel viseltetik irántam, akar-e összefutni. Amennyiben pozitív a fogadtatás, akkor megejtjük a néhány évenként esedékes közös jajongást, hogy miért-is-nem-dumálunk-gyakrabban-amikor-olyan-jó… Megmondom, hogy miért nem dumálunk gyakrabban: időnk, energiánk, lehetőségünk kisebb, mint az ápolandó kapcsolati hálónk.
Tudom, az is benne van a pakliban, hogy a másik fél
a) eltávolodott tőlem,
b) soha nem is voltam neki fontos, következésképpen nem akar talizni.
Hááát…van ilyen. Ez esetben udvariasan kifarol a kontaktból, leráz valami átlátszó ürüggyel, hátha megértem finom utalását: nem óhajt közelebbi viszonyt ápolni velem. Ami bizony igen szarul esik (hát van olyan ember, aki engem /ENGEM?!/ nem kedvel?!), de ez legyen az én bajom. Legfeljebb kérek időpontot magamhoz. 🙃 Biztosan van olyan ember is, akivel nekem nem nagyon akaródzik talizni, bár ő nyitott lenne. Az elbillenő kapcsolatok, a lassan szétcsúszó kötelékek fájdalmasak tudnak lenni, veszteségként könyvelhetők el. Ahol érzelmek voltak, ott a lezárás sosem könnyű sétagalopp. De figyelem! Lehet, hogy TÉNYLEG nem ér rá aktuálisan velem találkozni, mert sodorja a nagybetűs élet.
Szóval kölcsönös szeretet ide, fontosság oda, egy baráti kapcsolat csak akkor tud működni és fennmaradni hosszú távon, ha legalább az egyik (és néha a másik) fél veszi a fáradtságot, túllépve saját lustaságán, egoján, a körülmények lehetetlenségein és jelzést ad szívének kedvesnek, hogy fontos. Hogy szereti. Hogy gondol rá. És hát a XXI. század elején számos platformon lehet ám a kapcsolatokat ápolni…
A kör
A „todomány” (de a tapasztalat is) azt mondja, hogy – nagy egyéni különbségekkel – de nagyjából 5 fő az, akikkel a legintenzívebb, legmélyebb kapcsolatokat ápoljuk. Ők a családtagjaink, a legközelebbi, legjobb jóbarátaink, akikkel megoszthatóak a problémák, kölcsönös és stabil a támogatás, érzelmi szálak fűznek össze, intim a viszony.
Kábé 6-15 ember van a környezetünkben, akikkel rendszeres, közeli és bizalmi a kapcsolat, ők a jó barátok. Mint a majmoknál a kurkászási kör. 😃
A következő szint 16-50 embert tartalmaz, akik már nem annyira közeliek, nem annyira bizalmiak, de jó ismerősök, haverok, cimborák, lazább szálon kapcsolódók. Velük járunk bulizni, kirándulni.
51-150 közé tehető azoknak a száma, akiket még közvetlenül ismerünk, de sokkal rugalmasabb a kapcsolat, volt kollégák, régi osztálytársak, falubeliek, távoli rokonok köre ez.
Ezek a személyek koncentrikus köröket alkotnak, amelynek a közepén te magad vagy. Képzeld magad P. Attila helyére, ahogy a kör közepén állsz s körbe vesznek jó barátok (és rosszak). 😃 (Mostanában földönkívüliek is. 😁)
Mondom: nagy az egyéni különbség. Fiatalkorban ez a szám sokkal nagyobb és 60+-osan pedig lényegesen kevesebb, a mennyiséget felváltja a minőség kritériuma. Általában nőknek nagyobb a társasága, és az extrovertált embereket is többen veszik körül. És akkor még csak három szempontot mondtam a varianciára. Lényeg a lényeg: legyenek körülötted élőlények. Ha némelyiknek négylába van és szőrös 🐕, az sem baj, csak kölcsönös és jelentőségteli viszonyban legyél vele. (Na, ők egészen biztosan nem fognak megsértődni, hogy mindig nekik kell interakciót kezdeményezni nálad. 😁 )
Nagyjából ez az a szociális háló, amelynek tagjaival még érzelmi kötődés mutatható ki és valamilyen közvetlenebb kapcsolat fenntartható. Ez a rendszer nagyban befolyásolja boldogságunkat, jóllétünket, testi egészségünket, sőt a halálozási kockázatunkra is kihatással van. 😮 Közelebbi s távolabbi barátaink erkölcsi és érzelmi támogatást jelentenek, védelmet nyújtanak a külső fenyegetések és az élettel járó stressz ellen. Arról már nem is szólok, hogy adott esetben gyakorlati és gazdasági segítség is érkezhet tőlük.
Úgyhogy fogjuk meg a telefont és ápolgassuk kapcsolatainkat! 📞 Szeretni és szeretve lenni alapvető szükségletünk. Tegyünk hát érte.
