Kiket szeretsz? Biztos jó hosszú (vagy rövid?) listát tudnál írni, de TE magad szerepelnél-e a listán? Elején? Végén? Milyen viszonyt ápolsz magaddal? Utálod? Szereted? Barátkoztok? Elviseled? Falra mászol tőle?
Azt – ugye? – tudod, hogy a magadhoz való viszony alapjaiban határozza meg a világhoz való viszonyodat? Ha te rendben vagy magaddal, akkor a világ is rendben lesz veled. Amit sugárzol, az verődik vissza. És hogy a kókadtfarkú varangyba’ várhatod el mástól, hogy szeressen, ha te sem szereted magad?
A legjobb, ha kifejezetten jóban vagy magaddal, ha szereted magad. Figyelem! Nem ájult önimádatról beszélek, hanem magadhoz való pozitív hozzáállásról, reális önképről. Ebben az is benne van, hogy tisztában vagy a hibáiddal, gyarlóságaiddal, de elnéző szeretettel fogadod el azokat és/vagy próbálod javítgatni, fejlesztgetni, csiszolgatni. Viszont annak a veszélye is fennáll, hogy túl elfogult vagy magaddal: gyengeségeidet is megbocsájtod, mondván: én-ilyen-vagyok. Pedig ez nettó kifogás. Tessen szembenézni ezekkel és dolgozni rajtuk.
Ha az önszeretés kevéssé megy, akkor érdemes a belső figyelmi fókuszodat a pozitív dolgaidra irányítani. Ne csak kritizáld vagy szidd magad folyton, mint egy rossz szülő. Dicsérd magad bátran, biztasd magad szívből, veregesd vállon magad büszkén! Légy igazságos magadhoz, magaddal. Bánj magaddal gyengéden, odafigyelően, hidd el, megérdemled.
Csomószor meg az van, hogy kifejezetten nem vagy jóban magaddal. Hogy ezt valahonnan a múltban szerzett traumaként hurcolod és/vagy gondos munkával te nevelgetted ki magadnak, majdnem mindegy. De ez nincs így jól! Pontosan tudom, hogy mennyire nem működik a „Szeretem magam!” leegyszerűsítő mantrája. Lehet-e parancsszóra, külső kényszerként, pozitív érzelmekkel közelíteni bárkihez is? Első lépésként viszont annyit lehet (sőt! kell is!) tenni, hogy magad fele megértéssel, elfogadással, együttérzéssel fordulsz. Tetszik, nem tetszik, össze vagy zárva magaddal, s e kényszerű együttélés is könnyebben megy, ha nem futod állandóan az önbírálat és önócsárlás szeretetgyilkos köreit, hanem szimplán csak elfogadod magad. Ítélkezésmentes odafigyeléssel, magad felé irányuló empátiával, öngondoskodó hozzáállással nagy lépésekkel lehet haladni az elfogadás simogató bársonyába. Ez az elfogadás már egy gyönyörű barátság kezdete lehet. Azé a barátságé, amit te kötsz magaddal.
