Alsóbivalybasznádi irodánkba dolgozót keresünk. Jelentkezni: önéletrajzzal. És egy gmail-es cím. – jött szembe velem egy álláshirdetés. Számtalan kérdésem lenne a lehetőséggel kapcsolatban, de a bennem lakó, idegrohamközeli HR-s éppen válogatott átkokat mormol a hirdetés feladójára. Legyen ez elrémisztő példa arra, hogy hogyan NEM SZABAD munkatársat keresni.
Pszichológiai szempontból azonban kiváló példázat arra, hogy mit gondolunk arról, hogy mi van a másik ember fejében. Ami nekem nyilvánvaló, az neked teljesen ismeretlen, ám én azt gondolom, hogy neked is nyilvánvaló. Ami nekem evidencia, az neked tök idegen, miközben én azt feltételezem, hogy neked is evidencia. Én pontosan tudom, hogy milyen irodáról, milyen dolgozóról, milyen állásról van szó. És ha én tudom, akkor te is tudod. Vagy nem. Főleg nem. Nagyon NEM.
Ez a jelenség gyakran felbukkan, s még csak tudatában sem vagyunk. Ha én magabiztosan használom a reziliencia, a rumináció, intrinzik, akkomodáció fogalmakat, az nem jelenti azt, hogy mindenki megérti szakmám kifinomult szakkifejezéseit. Én is rendkívül bután nézek, amikor hollanderről, kartecsniről, vápaszaruról, csőszegecsről esik szó. (Mondjuk ezt utóbbiban a csőszt értem, de mi az az egecs? 🙂 )
Teljesen hétköznapi szituban is belefutunk abba a csőbe, hogy feltételezzük, hogy mindenkinek a fejében ugyanaz a mozi fut. Barátnővel megdumáljuk, hogy nyolckor találkozunk a budapesti Hősök terén. Az én lelki szemeim előtt a felkelő nap által megvilágított Szépművészeti Múzeum jelenik meg, mint találkozási pont. Barátnőm számára azonban a nagy, oszlopos emlékmű, alkonyi fénye testesíti meg a megjelölt helyet és időt. Aztán csodálkozunk, hogy nem találkozunk.
Még nagyobb galibát tud okozni, ha ennél bonyolultabb fogalmak kerülnek szóba. Itt van mindjárt – oly’ nagyon kedvelt szavunk – a szeretet. Szeretsz? – kérdezi a lány, akiben egy nyálasan romantikus, tengerparti naplemente, kézenfogós andalgás, lángolóan érzelmes halivúdi film fut. Szeretlek. – mondja a fiú, akit viszont az egészen-kellemes-veled-ez-az-egy-éjszaka élménye melegít fel. Aztán jön a meglepetés: de-hát-azt-mondtad,-hogy-szeretsz?!
Szóval: kommunikálj egyértelműen, fogalmazz pontosan! De legfőképpen soha, de SOHA ne tételezd azt fel, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint te. A világ attól (is) szép, hogy sokan gondolunk sokfélét. Csak értsük meg egymást. Szó szerint és átvitt értelemben is…
