Nem tudom másoknál hogyan zajlik egy osztálytalálkozó, de szerintem mindenhol hasonló a koreográfia: összegyűlünk, örülünk, rácsodálkozunk, röhögünk, nosztalgiázunk, ki-ki elmondja magáról, hogy ki lett, mi lett. (S közben lopva megállapítjuk, hogy mindenki mocskosul öregszik, csak rajtunk nem fog az idő. )
Szóval ott állsz a többiek előtt, kissé szorongva, némi diákos lámpalázzal, és el kéne mondani, hogy mekkora király/királylány lettél. Vagymi. El kéne kápráztatni azokat, akik anno szem- és fültanúi voltak annak, hogy karót kaptál a matek feleletedre vagy együtt hánytatok egy (vagy több) mámoros éjszakán. Hm… hát nem könnyű vállalás…
De miért csak az ötévenkénti találkozó ad alkalmat arra, hogy összefoglaljuk életünk történéseit?! Ilyenkor nem csupán beszámolunk a többieknek, hanem száraz, tényszerű számvetést is készítünk magunkról: elvégeztem, megszereztem, megvettem, elértem, kineveztek, férjhez mentem/megnősültem, megszültem, nevelgetem, elváltam, váltottam… Elhadarjuk, hogy mi minden történt velünk, (történt-e egyáltalán,) haladtunk-e előre vagy menthetetlenül beleragadtunk a hétköznapi mókuskerékbe és csak teltek az évek, de nem építettek. Sikerről szólnak a sztorik? (Na, a sikeresség definíciója is megérdemelne egy posztot… ) Vagy valami másról?
És a száraz adatokon túl mondasz-e arról a volt osztálytársaknak bármit is, hogy KI VAGY? Ki lettél? Mennyit változtál, ott legbelül? Hogy vagy? De úgy istenigazából! Boldog vagy? Csak túlélsz? Haladsz előre céljaid felé? Egyáltalán: vannak céljaid, terveid, vágyaidat, álmaid? Jól érzed magad a bőrödben? Elégedett vagy? Netán épp keresed magad? Valahol elvesztél a mindennapok dzsungelében? Esetleg ez egykori csillogó szemű lázadóból egy megtört tekintetű, komoly(kodó), unalmas felnőtt lett? Vagy az egykori csúnyácska kiskacsából ragyogó hattyú vált?
Néha feltétlenül szükséges elbeszélgetni (őszintén!!!) magunkkal arról, hogy kik is vagyunk, mit értünk el, hol tartunk és hova tartunk. Nézz rá életed folyamatára: honnan indultál, merre vezetett az utad, most hol vagy, hogy vagy. És főleg: merre tartasz? Hanyadszor tervezed újra az életed? Erről nem biztos, hogy szívesen mesélget az ember a régi cimbiknek, de legalább – lécciléccilécci – magaddal dumáld meg. És ne csak ötévente…
