Nem rossz…

Nem volt rossz a házasságunk – meséli frissen elvált ismerősöm. Nem rossz a munkahelyem – mondja munkahelyváltáson töprengő szomszédom. Nem rossz ez a kaja – nyammog vacsoráján a kiskutyám. Nem rossz… De jó sem.  Fényévnyire az ideálistól, meglehetősen távol a jótól, viszont macskaugrásnyira az unalmastól, a vacaktól, az élhetetlentől.

A _nem rossz_ az a középszerű, semleges, még elviselhető, különösebb viharoktól mentes, csendesen csordogáló unalom, fékezett habzású létezés, amolyan jobb híján. Kényelmes – nem vitatom – de olyan… olyan… semmilyen. Tényleg ez lenne az élet? Elég ennyi: nem rossz? Nem vágysz a jóra? A teljes mértékig megélhetőre? Nem szeretnél egy kapcsolatot? Amiben simogatóan bele lehet merülni, odaadóan és befogadóan, a maga teljes biztonságában és bizonytalanságaiban. Amiben a szenvedély az érzelmek bátor megélhetőségét jelenti. Amiben mindketten önmagatok lehettek. Amiben van vita, konfliktus, összefeszülés (naná!), de összekapaszkodó megoldás és/vagy a nehézségeken továbblendítő elnézés és elfogadás is lapul.

Nem vonzó egy munkahely? Amiben kihívás, megoldandó helyzet, élvezetes tevékenység van gazdagon, nem pedig szürke rutin és monoton favágás?

Kockáztatni jó

Miért elégszünk meg a _nem rosszal_, mikor lehetne is. Sőt! Baromi jó! Popper Péter azt mondja (Arthur Miller egyik darabjából idézve): „…talán az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól. Megelégszünk ötvenszázalékos szerelmekkel, nyolcvanszázalékos apasággal, anyasággal, hatvanszázalékos hittel. Vagyis soha nem éljük végig a dolgainkat. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. Így van. A száz százalék ijesztő. Mert ha bukunk, százszázalékosan bukunk. Csakhogy érdemes-e ebben a langyosságban élni? Vagyis érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől.

Perszepersze, én is tudom jól. A biztonságravágyás és az önkímélet kisördöge suttogja folyamatosan a füledbe, hogy a nem rossz az tulajdonképpen jó. Hát a varangynak a fülit! A _nem rossz_ csak ideig-óráig működik, néha az is jól jön. De – hitem és varázsgömböm szerint – hosszú távon legyalul, megmérgez, takaréklángú, mattragyogású életet jelent. Mire felriadsz a „nem rosszból” elsöpört melletted a számodra megadatott idő. Kockázatos a JÓt keresni? Rizikós a _nem rosszból” kifarolni, hogy hátha jön egy jobb, egy JÓ? Igen, az. Nagyon is. Kockázatot vállalni para. Viszont kockázat nélkül nincs siker, nincs boldogság, nincs JÓ.

Természetesen a döntés a tied. Úgy élsz, ahogy neked a legjobb. Ha számodra a „nem rossz” az egy opció, akkor maradj benne. De nem lehet, hogy ez esetben valójában azt gondolod, hogy nem is érdemelsz ennél jobbat, ennyire vagy kalibrálva? Nem lehet, hogy simán alábecsülöd magad, túl nagynak látod a kockázatot és túl kicsinek magad? Hát nem kéne ezen a nézőpontodon változtatni? Hát de. Nagyon is. Amíg még nincs későn…