Belöttyintjük a forró kávét reggel, hogy a létfontosságú koffein legalább abban segítsen, hogy a suliig, a melóhelyig eljussunk. Ebédre futtában bekapunk valamit, de nem élvezzük az ízét, a színeit. Utazunk, de szétparázzuk a dugót, és ahogy halad a nap, a mantra is egyre gyorsabban fut: „mikor érek oda, rendben lesz-e napom, otthon maradt-e a plüssmackó, most mi lesz, és úúú, mekkora ez a sor”. Beleáll ebbe a mikor-mit-hogyan űrtudományi kérdések örökös elemzése, miközben átpörgetni félóránként a fészbukot, instát, tiktokot, emileket, lásd be, nem tartozik a nagy szellemi kalandok sorába.
Mondd, örültél ma? Felderült a lelked, akár egyetlen pillanatra is? Nevettél-e már? Tervezed? Vagy csak a szokásos, morcos és unalmas minek-örüljek helyzetben ücsörögsz, és taposod egyik napot a másik után végtelen monotóniában, egyre fokozódó kilátástalanságban…
„A pszichés egészség egyik kritériuma, hogy az egyén képes legyen az életörömre. Az élet ugyanis nemcsak csapásokat és bajokat zúdít az emberre, hanem pozitív élményeket is. Lehet jókat enni, inni; nagyokat pihenni; utazni, világot látni; szerelmesnek lenni; szexuális élvezeteket átélni; lekuporodni mesterek lábaihoz, szellemi kalandokra; érdekes és izgalmas dolgokkal foglalkozni… Annyi nagyszerű lehetőség adódik.” – mondta Popper Péter, akinek a lábaihoz bármikor lekuporodnék, minden helyzetemben szívom magamba zsenialitását.
Vajon te is azok közé tartozol, akik már hétfőn a pénteket várják? Akik kispénteket hirdetnek csütörtökre? Megúszósra veszed a figurát te is? Miért nem keresel inkább olyan munkát, amit szeretsz, amiben örömöd leled? Igen, tudom, szar a meló, de már megszoktad, fizetést is kapsz, és a kollégák csak közepesen idióták. A mai világban örüljünk, hogy ez is van. Brrrr. Íme, a nettó kifogásaid. Ha vacak a párkapcsolatod, akkor ne legyél vele. Pont. Az nem lesz elég, hogy megszoktad, tulajdonképpen nem rossz ember, legalább van valakid, és egyedül még rosszabb lenne. Ezek nem (!) rendben lévő indokok. Simán megmagyarázod magadnak, hogy mi és miért jó neked, miközben egyáltalán nem jó. Folytatod magadtól is a sort? Nincs egy normális barátod, nincs időd, nincs pénzed, nincs kedved, van viszont gondod, bajod, nehézséged, elakadásod, cipeled a saját és a világ összes keresztjét. Naphosszat puffogsz, pampogsz, picsogsz és panaszkodsz (ez a 4P index by Limpár Imre), de akkor mi a bánatos varangyért nem változtatsz? Te nem szeretsz örülni inkább? Hülye vagy? Mazochista vagy? Lusta vagy? Bátortalan vagy? Önmagad ellensége vagy? Nem, nem, nem hiszem! Én egyáltalán nem ilyennek látlak!
Ha egy csöppet is tiszteled, szereted magad, ha egy kicsit is fontos neked a saját jövőd, akkor valamelyik délután (akár minden napsütötte délután) ülj le egy finom kávéval a kezedben, kortyolgasd, figyeld az aromáit, és kérlek, közben tűnődj el azon, hogy ki vagy te, és mit szeretnél valójában. Ha legalább egy dolgot meg tudsz fogalmazni, akkor töprengj el a megvalósítás lehetőségein. Ha megakadsz a tervezésben, a célállításban, keress engem, összedugjuk a fejünket, és meglesz a recept is. Csak juss el odáig, hogy AKARJ ÖRÜLNI. Érezd meg! Találd ki, vágj bele, kezdd el, fogjál hozzá, próbáld ki és próbáld meg! Őőőrülj meg, teremts káoszt, hogy azután rendet csinálhass és örülhess ennek is! Ha ezt nem teszed, maradsz a langyos mocsárban, az ólmeleg középszerben, fojtogató kapcsolataid társaságában az örök elégedetlen, rosszkedvű, öregedő éned idegesítő társaságában.
Pedig (képzeld csak el, mi lenne), ha vennél egy nagy levegőt, előkotornád a naftalinból a bátorságodat, az akarásodat arra, hogy könnyebb/lazább legyen neked. Szerintem, ez elég jó kezdet lenne ahhoz, hogy ránézz mindarra, aminek örülni is lehet. Sokat örülni. Bárminek. Mindig. Mindennek.
